A közelmúltban létrehozott Szentlőrinci Geotermia Zrt. építi fel és működteti azt a geotermikus erőművet, amely a baranyai város határában csaknem egymilliárd forintból valósul meg - tudta meg lapunk. A céget ötmillió forintos alaptőkével a PannErgy Nyrt. és a társaságban tízszázalékos részvénycsomaggal rendelkező helyi önkormányzat hozta létre. Döntés született arról is, hogy a társaság alaptőkéjét az építkezés megkezdésekor 100 millió forintra emelik. Ha a jövő év elején kezdődő kutatófúrások eredményre vezetnek, s az 1700 méteres mélységben lévő dolomit mészkőrétegben valóban 90-95 fokos meleg vizet találnak, az építkezés nyáron elkezdődik, s az őszre be is fejeződik (Napi, 2008. november 20.). A program lehetővé teszi, hogy Szentlőrinc összes távfűtéses lakása, illetve közintézménye már a következő fűtési szezonban a helyi energia felhasználásával működjön. A beruházást saját erőből és uniós források felhasználásával kívánják megvalósítani. A PannErgy más városokkal is tárgyal hasonló programok megvalósításáról.
