Szívet melengető sikerrel aranyozta be számunkra a pekingi olimpia utolsó napját a vízipólós csapat. Ezzel együtt sokan csalódásuknak adtak hangot a magyar sportolók szereplésével kapcsolatban. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint már látják a bajok gyökerét, Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke szerint pedig nem kerülhető el a MOB szerkezeti változtatása (interjúink a 8. oldalon). Az összesítésben elért 21. helyünk azért nem mindenkit szomorít el. A szponzorok nem tűnnek elégedetlennek, bár a támogatások esetében némi irányváltásra a jövőben sor kerülhet. Akad, aki nem tartja kizártnak, hogy az olimpia jelentősége is - persze szigorúan csak marketingszempontból - csökken majd. Tény, hogy az idei játékok számtalan leget produkáltak, a részt vevő országok számát és az érmek "szóródását" tekintve is. A költségek pedig egyharmadával haladták meg a 2001-es jelentkezéskor tervezettet.
