BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Olcsóbb a Zöldfok

2008. augusztus 21. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Zöldfok Zrt. szolgáltatási területén a rendszeres hulladékszállításra vonatkozó lakossági (közszolgáltatási) díjak a 110 literes kukáknál 128-407 forint között váltakoznak, így jócskán elmaradnak a budapesti díjaktól - hangsúlyozta a társaság vezérigazgatója, Szabó Zoltán. A Drasztikusan nőhet a szemétszállítási díj című cikkünk (Napi, 2008. augusztus 19.) melletti táblázatban ugyanis a Fővárosi Közterület-fenntartó rendszeres szállítás lakossági díjai mellett helytelenül a Zöldfok eseti (egyszeri) megrendelésekre vonatkozó díjai szerepeltek. A 240 literes edényre vonatkozó díj a Zöldfok szolgáltatási területén a 110 literes edény díjának pontosan a kétszerese, az 1100 literes konténer ürítési díja azonban Szabó szerint ebben az összefüggésben nem értelmezhető, hiszen a társasházak lakói a 60 literes, illetve a 80 literes edénynek megfelelő díjakat fizetik akkor is, ha közösen az 1100 literes konténereket használják.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet