Elavultnak tartja a bankok egy része azt a vélekedést, miszerint a magyar ügyfelek túl kényelmesek, és nem váltanak számlavezető pénzintézetet. Az ECB Interim Report szerint - mondták el lapunknak a Budapest Banknál (BB) - Magyarországon a bankváltók aránya meghaladja az EU25 átlagát, sőt itt mérték az egyik legmagasabb bankváltási arányt. A Gazdasági Versenyhivatal 2006-os ágazati kutatása szerint ez az arány a vizsgálat évében 7 százalékra volt tehető, s a megkérdezettek mindössze 17 százaléka vélte a bankváltást nehéznek. A BB szakértői szerint a magyar lakossági bankpiacon az ügyfelekért folytatott verseny folyamatosan erősödik, ami a számlatulajdonosok számára egyre kedvezményesebb termékajánlatokban fejeződik ki. Magyarországon a bankválasztás szabad - rögzítették az OTP-nél -, és a piac több mint harminc szereplője között az elmúlt két évben különösen intenzív verseny volt az ügyfélszerzésben és az ügyfélmegtartásban egyaránt. A legnagyobb magyar banknál még azt is szükségesnek tartották megjegyezni, hogy a pénzügyi szolgáltatások köre egyre kiterjedtebb, a szolgáltatók pedig nagyon aktívak, így a piacon jelentős az ügyfélmozgás.
Az Erste Bank tapasztalata azt mutatja, hogy több olyan ügyfél is van, aki folyamatosan több bankszámlát tart fenn különböző bankoknál - leginkább a lakáshitelek miatt. Szerintük inkább ez a jellemző, nem pedig a nagyarányú számlamegszüntetés. Továbbra is megszokott viszont - vélik a CIB-nél -, hogy mindenkinél létezik egy "főbank". Az itt vezetett számlára érkezik a jövedelem, s jellemzően erről fizetik a fix költségeket, a háztartások rezsijét is. E vélemények szerint a kötődés erősségére utal, hogy a főbank váltását a legtöbben aránytalanul nehézkesnek gondolják, és sok esetben még a nagymértékű költségcsökkenés lehetősége sem elég ösztönző számukra e lépés megtételéhez. Ennek elsődleges és legjellemzőbb oka a megszokás, amely mind az árat, mind a szolgáltatások minőségét tekintve nem kevés beletörődést feltételez az ügyfelek részéről, hiszen egyesek nem titkoltan drágállják a főbank szolgáltatásait, illetve nem elégedettek a kiszolgálás minőségével.
A K&H Bank azzal árnyalta a képet, hogy a bankváltás gyakoriságát - lakossági oldalon - erősen befolyásolja, hogy milyen termékről van szó. A hitelek oldalán egyre nagyobb számban van jelen a refinanszírozás, azaz amikor az egyik bank kiváltja a másik bank hitelét kedvezőbb ajánlattal. Ezzel szemben a számla-, kártyahasználat, ami más személyes attitűdökkel is összefüggésben van, ritkább bankváltást eredményez. De ez inkább a termékek sajátja - tették hozzá -, nem pedig a piaci verseny torzulása, esetleges szándékos korlátozása. A vállalkozói szegmensben ugyanakkor a bankváltás viszonylag gyakori jelenség, évente az ügyfelek legalább 10 százalékát érinti, mely mögött a szoros banki verseny áll.
