BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Többszörözött büntetések

2008. február 6. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jelentősen súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Globex-ügyben Postáné Vellai Györgyike és Vajda László büntetését - tudósított az MTI. Az elsőrendű vádlottat két év hat hónap helyett 7 év, a másodrendűt pedig egy év nyolc hónap helyett 6 év börtönre ítélték. A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú büntetés kirívóan enyhe volt, hiszen Vellai Györgyike büntetési tételének (a halmazati tényezőket is figyelembe véve) felső határa 12 év, Vajdáé pedig nyolc. Mint az indoklásban taglalták: a vádlottak 59 kisbefektetőt károsítottak meg, 2,465 milliárd forint tűnt el, és ebből egy forint sem térült meg (az okozott összes kár meghaladta a hatmilliárd forintot).
A 2006 decemberében kihirdetett elsőfokú ítélet némi felzúdulást váltott ki a közvéleményben. Nem elsősorban az ítélet enyheségét kifogásolták, hanem azt, hogy mivel a vádlottak az előzetesben is hosszú időt töltöttek, "megúszták" a börtönbe vonulást. Most persze erről szó sem lehet.
Az 1989-ben indult Globex-csoport főleg budapesti luxusberuházásokkal foglalkozott. A Globex hitelből "építkezett", a belső forráshiány miatt portfóliókezelésből, illetve tőzsdei bevételeiből kívánta finanszírozni egyéb tevékenységeit, a cégcsoport adatait a valósnál jobb képben tüntették fel. Vellaiékat nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban tartóztatták le 1999 januárjában. Fogva tartásukat két és fél év után, 2001 augusztusában, házi őrizetüket pedig 2002 júliusában szüntette meg a Fővárosi Bíróság.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet