A Raiffeisen Bank elemzői arra számítanak, hogy a vállalatok hitelexpanziója nem változik nagymértékben 2008-ban az előző évhez képest. Tájékoztatásuk szerint a céghitelek állománya tavaly 10 százalék körüli mértékben nőtt, amit az idén 9 százalék körüli bővülés követhet. Erre - hangsúlyozták - nem hat az esetleges amerikai visszaesés. Ám hullámai elérhetnek minket is (például a német gazdaságon keresztül), ezért a Raiffeisen 2,5 százalékról 2,2 százalékra csökkentette a GDP idei évre szóló növekedési előrejelzését.
Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője szerint a vállalati hiteligény az elmúlt fél évben kissé nőtt, és ezen a téren jelentős lassulás az idén sem várható. Az ipari termelés, illetve az export továbbra is bővül, bár ez az ütem az év második felében lassult. Az európai és ezen belül a német gazdaság jövője Barcza szerint jelentős bizonytalansági forrás, de elképzelhető a magyar gazdaság némi gyorsulása a következő negyedévekben összhangban azzal, hogy kifut a költségvetési megszorítás hatása. Az elemző a magyar gazdaságtól az idén 2,5 százalékos, jövőre 3,2 százalékos növekedést vár.
A német területen otthonos Commerzbank üzletfejlesztési igazgatója, Lovas Emese úgy látja, hogy a német gazdaság alapvetően jó irányba fejlődik, és ez a tendencia 2008-ban is folytatódik, bár az általa 1,7 százalékosra becsült gazdasági növekedés elmarad a 2007-es 2,5 százaléktól. A szakember szerint sokkal inkább az a gond, hogy több neves német befektető ügyfelük jelezte: jövőbeli befektetéseiket nem Magyarországra hozzák, illetve az itt realizált eredményt már más országokban tervezik felhasználni. A vállalati hiteligény csökkenésére egyébként a Commerz nem számít, de - hangsúlyozta Lovas - a kockázatok növekedése miatt a hitelkihelyezés biztosan nehezebbé válik. Ezzel más banki vélemények is egybecsengnek.
Az idén a vállalati hitelezési piac 10 százalék feletti növekedését prognosztizálja a CIB, ahol kifejtették: ügyfeleik hitelétvágya a következő időkben sem csökken, ám a hitelek finanszírozási költsége minden bizonnyal emelkedik majd. Az OTP Bank szakértői (is) úgy látják, hogy a régióban jelen lévő domináns bankok számára a bevonható külföldi források korlátozottá válhatnak és drágulhatnak, a hosszú felárak pedig magasak, ami növeli a vállalatok számára releváns forrásköltséget is. A globális bizalmatlanság eltarthat 2008 első félévének végéig, ezért a legnagyobb magyar bank elemzési központja arra számít, hogy a régióban működő vállalatok nettó hitelfelvétele mérséklődik, de ezt elsősorban nem a hitelkereslet visszaesése, hanem kínálati tényezők okozhatják. Magyarországon - tették hozzá - ez a hatás kisebb lehet, mint a többi régiós országban, mivel ilyen összehasonlításban a hazai vállalati szektor hitelkereslete a visszafogott beruházási dinamika miatt alacsony.
