A Honvéd Nyugdíjpénztár és a Villamosenergia-Ipari Társaságok Nyugdíjpénztára (VIT) az idén csatlakozott a Stabilitás Pénztárszövetséghez - jelentették be a társaságok. Így a Stabilitás a magánnyugdíjpénztárak mintegy 70 százalékát tömöríti (látszám és vagyon alapján is), míg az önkéntes ágon a tagok súlya 61-62 százalék. Az újonnan csatlakozó kasszák vezetői és Nagy Csaba (OTP-csoport), a szövetség elnöke is hangsúlyozta: a pénztári szektort érintő eddigi, valamint a várható (nyugdíjreform) jelentős változás felértékeli az érdekvédelmet. A központosított bevallás - amelynél az egységes rendszer kialakítása érdekében sokat tett a Stabilitás - még mindig nem működik zökkenőmentesen, miközben már négy magánpénztári szereplő (Napi, 2008. január 11.) kínál választható portfóliót. A legnagyobb gondot azonban az jelentheti, hogy 2013-tól nagyobb mennyiségben megindulnak a nyugdíjkifizetések, a járadékszolgáltatási szabályoknak pedig még a kontúrjai sincsenek meg - mondta Nagy. A PSZÁF műhelyében ugyan folyamatosan zajlanak a szakértői munkálatok, a folyamat vége azonban még egyáltalán nem látszik. A pénztáraknak továbbra is problémát okoz ugyanis az önkormányzati - a kasszák elvben a tagok tulajdonában vannak -, az elnök szerint a világon sehol sem alkalmazott működés. A megjelentek közül mindenki egyetértett abban, hogy a küldöttek kiválasztásakor általános az érdektelenség, ezért minden tekintetben jobb megoldás lenne, ha a pénztárak a befektetési alapokhoz hasonlóan épülhetnének fel.
