A piaci elemzők egységes véleménye szerint nem változtat hétfőn a monetáris tanács az alapkamaton. Az aznap megjelenő jegybanki inflációs jelentés ugyanis egyértelműen a tartást támasztja majd alá, mivel a 2008-as éves infláció az augusztusban várt 4,8 százalékhoz képest közel egy százalékponttal emelkedhet, s ezt még igen sok felfelé mutató kockázati tényező is kíséri. Szinte minden a kamatcsökkentés ellen szól. Egy hónapja a tanács az inflációs kockázatok mellett a nemzetközi befektetői környezet bizonytalanságát hangsúlyozta, ezen a téren pedig azóta határozottan romlott a helyzet, a forint árfolyama is gyengélkedik. A monetáris és a fiskális politika csak együtt képes az infláció leküzdésére, azonban ma a kormányzati politika és a közjó között nincs összhang és a jegybank eszközei is korlátozottak - állította Hamecz István, az MNB korábbi vezető közgazdásza egy tegnapi konferencián.
