Manapság már nem szokás szigorúan elválasztani a kiállításokat és a konferenciákat, kongresszusokat: a legtöbb esetben egy rendezvényen az adott cégek bemutatják a termékeiket, miközben a cégvezetők tárgyalnak, illetve előadásokon vesznek részt. Ebből adódóan a korábban külön kezelt funkciók keverednek, ezért csak a többcélú létesítmények építésében van fantázia - mondta lapunknak György Miklós, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója. A Hungexpo Zrt. a privatizációt követően szakmai befektető kezébe került, amely 20 millió eurós beruházással korszerűsíti a budapesti vásárvárost, ennek keretében felhúz egy több célra alkalmas, tízezer négyzetméteres csarnokot. Ez lapos, oszlopmentes, elválasztható belső terű, jól szellőztethető létesítmény lesz, így egyidejűleg tud helyet adni egy konferenciának, kisebb előadásoknak, emellett éttermet, kávézót és kiállítótermet is létre lehet hozni benne - közölte a vezérigazgató, hozzátéve: ez a létesítmény alkalmas lehet több ezer fős rendezvények lebonyolítására.
A "kongresszuspiacon" elsősorban a desztinációt kell eladni - mutatott rá a szakember. A létesítményt működtető cégnek a várost kell "értékesítenie", ahová a résztvevőket invitálja, tehát azt kell vonzóvá tennie azok szemében, akik döntenek egy konferencia helyszínéről. Az ár ugyan nagyon fontos, de nem elsődleges szempont. Ha mondjuk Budapest egy orvoskongresszus megrendezéséért Rómával fut versenyt, akkor nem az a kérdés, hogy olcsóbb-e, hanem az, hogy milyen plusz tud kínálni az olasz fővárossal szemben, ahová gyakorlatilag mindenki el akar menni. A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy bár a társaság az utóbbi 20-25 évben sokat tett Budapest mint turisztikai, ezen belül kiállítási célpont népszerűsítéséért, "a kormány és az önkormányzat ezt nem igazán honorálta, pedig a Lajtától nyugatra az érdekeltek, kiállítás- és kongresszusszervezők együttműködnek, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy az adott városba csábítsa a rendezvényeket. Nálunk ahelyett, hogy az együttműködés szorosabb lenne, az illetékes helyhatóság például az építési engedélyeknél sokszor keresztbe tesz, gátolja a beruházást."
A nyugat-európai versenytársak azért is előnyben vannak a Hungexpóval szemben, mert a kongresszusokat évekre előre szervezik, ám az árajánlatot előzetesen kell megtenni. Ez a Berlinben, Párizsban, Madridban működő központoknak nem okoz gondot, hiszen megadják az árakat euróban; a magyar társaság viszont jelentős árfolyamkockázatot fut - ki tudja, három év múlva milyen lesz a forint -, amit az árban nem tud érvényesíteni.
A Hungexpo területén folyamatban lévő beruházás várhatóan 2008 őszére lesz kész. Már most is vannak ide lekötött kongresszusok, 2009-ben például itt lesz az epilepsziát gyógyító orvosok világkongresszusa - mondta el György Miklós -, és a Hungexpo létesítményében tartják meg a Nemzetközi Horgásztalálkozót, amelyre több ezer vendéget várnak. Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról is, hogy a cég lássa vendégül 2011-ben a világ neurológusait.
