Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Számos hazai és külföldi szakmai elemzés szerint a kiugróan magas magyarországi költségvetési hiány hátterében jelentős mértékben a büdzsé tervezésének és végrehajtásának intézményi problémái állnak. Melyek jelenleg a legfajsúlyosabb kihívások, amelyekkel a költségvetési politikának szembe kell néznie?
Ian Hawkesworth: – A problémát elsősorban a költségvetési rendszer felülről való irányításának hiányában, illetve az euró bevezetéséhez kapcsolódó tervek operacionalizálásában látom. Szükséges a kormányzat legfelsőbb szintjén az erős eltökéltség, amely változtatásokat tud elérni az államigazgatás alacsonyabb szintjein is. Kulturális váltásra is szükség van a közszolgálatban, hogy a felső szinteken meghatározott költségvetési kiadási korlátokat komolyan is vegyék. Ehhez persze a költségvetést végrehajtó intézményeknek bízniuk kell a Pénzügyminisztériumban, hogy szakmailag megalapozott pénzügyi célokat tűz ki számukra, amelyekhez tartja is magát: nem ad újabb forrásokat év közben, de nem is vesz el.
Báger Gusztáv: – Hasonlóan látom én is a problémát. Túl sok módosuláson megy keresztül a költségvetési javaslat, legyen szó a tervezésről, a parlamenti szakaszról vagy a végrehajtásról. E változások egy bizonyos szintet túllépve – és ezt a szintet a magyar államháztartásban általában túllépjük – már a költségvetés konzisztenciáját fenyegetik.
– Milyen intézményi megoldásokkal lehetne segíteni ezen a helyzeten?
I. H.: – Az első lépés egy középtávú kiadási keret meghatározása lehetne. A második lépésben meg kell erősíteni annyira a Pénzügyminisztériumot, hogy képes legyen betartani és betartatni a középtávú programban meghatározott kiadási szinteket. A tárcák és más költségvetési intézmények ugyanakkor a szigorúbb költségvetési korlátért cserébe nagyobb rugalmasságot kapnának annak meghatározásában, hogyan érik el céljaikat. Az adott szakterület teendőivel ők vannak tisztában, ezért megfelelő mozgásteret kell biztosítani számukra. De ez a mozgástér csak a középtávú tervben meghatározott kiadási korlátig tart.
B. G.: – Mindezt még kiegészíteném az egész költségvetési folyamat szisztematikus ellenőrzésének szükségességével. Nagyon nehéz ugyanis az ugyanazon költségvetési folyamat során folyamatosan változó és nehezen mérhető célokhoz hozzárendelni a megfelelő finanszírozást.
I. H.: – Ráadásul a megfelelően definiált célokhoz könnyebb hozzárendelni a felelősöket is, akiknek szavatolniuk kell a célok elérését.
– Járhat-e kiadási megtakarításokkal egy ilyen költségvetési reform?
I. H.: – Önmagában és automatikusan nem feltétlenül. A költségvetési reform nyomán felálló új intézményi struktúra világossá teheti, hogy mikor költünk többet a tervezettnél, és hogy valójában mire is költ az állam. Egy átlátható államháztartási rendszer mellett sokkal nehezebb trükközni a költségvetéssel.
B. G.: – Jelenlegi helyzetünkben az átláthatóság megteremtését talán egy új, programszerkezetű költségvetés bevezetésével lehetne leginkább előmozdítani. A világosan meghatározott célokhoz ebben nem intézményeket, hanem programokat rendelnénk, amelyek hatékonyságát különböző teljesítmény- és eredménymutatókkal lehetne mérni.
I. H.: – A költségvetési tervezési reform kétségtelenül fontos lépés lenne az átláthatóság irányába. De végső soron még ebben az esetben is a politikai akarat megléte vagy hiánya határozza meg, hogy sikerül-e elérni az adott kiadási vagy deficitcélokat.
