A központosított közbeszerzési eljárásokat lebonyolító Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) tavaly november 27-én először kötött keretmegállapodásokat irodabútorok szállítására: a 11 szerződés 2009. május 27-éig hatályos és nettó négymilliárd forint keretösszegre szól. Ez nemcsak a KSZF számára újdonság, hanem a központosított közbeszerzésben részt vevő mintegy ezer költségvetési intézménynek és a rendszerhez önként csatlakozó szervezetnek, valamint a 15 szállító cégnek is új feladatokat jelent a lebonyolításban. A kétszakaszos eljárás lényege, hogy az első körben a KSZF választja ki az alkalmasnak tartott cégeket (amelyekkel keretmegállapodásokat is kötött), a második fordulóban a konkrét beszerzésre már maguknak az intézményeknek kell az eljárást lebonyolítaniuk. Ettől egyes intézmények meg is ijedtek, és más közreműködő, tanácsadó cég bevonását is tervezték, azonban a KSZF szerint ez nem indokolt, mivel drágítaná a beszerzést. (Amennyiben mégis alkalmaznak tanácsadót, akkor annak szükségességét – a közpénzfelhasználás hatékonyságát figyelembe véve – a szervezeti egységek vezetőinek kellene bizonyítaniuk.)
A központi beszerző szervezet ezért a honlapján (kozbeszerzes.gov.hu) tájékoztatót tett közzé az intézmények számára a második forduló lebonyolításának segítésére. A költségvetési szerv, ha nem indítja újra a szállítókkal a versenyt, a KSZF által az első fordulóban meghatározott szempontok (szállítási határidő, jótállás, sokrétűség, illeszthetőség, műszaki értékelés) súlyozott pontszámai alapján értékelheti újra a cégek ajánlatait, kiegészítve azok éppen aktuális ajánlati áraival. Amennyiben a költségvetési szervezet újraindítja a versenyt a szállító kiválasztására, akkor maga határozhatja meg a bírálati részszempontokhoz rendelt súlyszámokat, kivéve a műszaki tartalom értékelési szempontját, ami a második fordulóban már nem változhat. Az ajánlattevők három kategóriában (fa-fém kombinációjú emelt és egyszerű szintű, valamint fém-fa emelt szintű) szállítanak bútorokat; a költségvetési intézmények csak olyan termékeket hasonlíthatnak össze az értékeléskor a kategóriákon belül, amelyeknek azonos a felhasználási területe és a műszaki paraméterei.
A KSZF által kiválasztott cégek zömmel ugyanazok, amelyek évek óta ellátják a költségvetési szerveket irodabútorokkal, köztük van a főleg fa és fém kombinációjú, emelt szintű termékeket szállító Balaton Bútorgyár, a Samas Hungária (korábban Falco-Sopron), a Garzon Bútor, a Mezőkövesdi Bútor és az Impala Bútorkereskedő, amelyek a legnagyobb megrendelésekhez juthatnak. A Kormányszóvivői Iroda szerint a központosított bútorbeszerzéssel az állami intézmények jelentős összeget spórolhatnak meg, mert ha teljesen önállóan intéznék a vásárlásokat, az akár félmilliárd forint többletköltséggel járna. Tény, hogy az új eljárási forma lehetőséget ad több szállító bevonására, amelyeknek minden egyes megrendelés elnyerése érdekében versenyezniük kell egymással, ami elméletileg árcsökkenést eredményezhet.
