Tárgyalás nélküli, egyszerű közbeszerzési eljárást hirdetett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egy új, intézményi honlap kialakítására, amelynek célja az Új Magyarország fejlesztési tervhez kapcsolódó pályázati rendszer elektronikus támogatása, az egyablakos pályázati rendszer kialakítása.
Az új honlap a nyertessel tervezett április eleji szerződéskötést követően 6-8 hét múlva készülhet el, vagyis legkorábban május közepétől-végétől üzemelne – tudtuk meg az NFÜ kommunikációs főosztályától. Az NFÜ ezután a pályázatokat és a támogatási lehetőségeket egy egyszerű, gyors és könnyen továbbfejleszthető, elektronikus felületen jelenítené meg. Emelnék az elektronikusan nyújtott szolgáltatások számát és színvonalát, elsősorban a pályázókkal kapcsolatos interaktív szolgáltatások területén. Az új honlapon keresztül történne a pályázati anyagok letöltésétől, az alapinformációk beszerzésétől a benyújtáson át a pályázatok nyomon követéséig az ügyintézés. Az egységes megjelenés érdekében az NFÜ honlapjába ágyazva kapnak majd helyet az egyes operatív programok irányító hatóságainak honlapjai is, valamint a közreműködő szervezetek pályáztatással kapcsolatos információit is itt töltik fel. Az intézményrendszer szereplőinek honlapjai is innen veszik át az információkat, ezzel biztosítva az egységességet. A cél, hogy egy helyen legyenek elérhetők a legaktuálisabb információk.
Az új honlap egységes új arculattal jelenik majd meg, angol nyelven is elérhető lesz, és támogatja a fogyatékkal élők információkhoz való hozzáférését is. A honlap információinak frissessége érdekében egy olyan szerkesztőségi rendszert is kialakítanak, amely révén a szervezeti rendszer több pontján, több munkatárs lesz képes az adatok kezelésére.
Az eljárásra jelentkezőknek többek között rendelkezniük kell az előző két évből az államigazgatás területén szerzett, legalább két honlapfejlesztési és -karbantartási referenciával, amelyek összértéke legalább nettó 20 millió forintot tesz ki. (A szolgáltatásvásárlás becsült értéke meghaladja az egyszerű eljárások 8 millió forintos értékhatárát, de nem éri el a nemzeti közbeszerzések 25 milliós határösszegét.)
