A Nógrád Megyei Bíróság február 15-ei hatállyal elrendelte az iroda- és szállodabútorokat gyártó Ipoly Bútorgyár Zrt. felszámolását. A hitelezők a céggel szembeni esetleges követeléseiket március 20-áig jelenthetik be a kijelölt felszámolóhoz, a salgótarjáni Novent Kft.-hez. Az 1951-ben alapított, balassagyarmati székhelyű és egy budapesti fiókteleppel is rendelkező cég felszámolását az adóhatóság kezdeményezte � tudtuk meg Bodnár Páltól, a társaság egyik tulajdonosától. Az APEH mintegy 60 millió forintos, egy beszállító pedig 400 ezer forintos tartozás miatt kérelmezte a felszámolási eljárás megindítását a bíróságtól, amely végül az előbbi kérelmét elfogadva megállapította a cég fizetésképtelenségét. A Balassagyarmat nyugati ipartelepén lévő gyárban a felszámoló és a tulajdonos leállította a termelést, mivel a további működéshez nem sikerült hitelt szerezni, az ingatlan ugyanis nincs a cég tulajdonában, hanem azt lízingeli. Más, jelentős értékű vagyoneleme pedig nincs a társaságnak. A néhány év alatt felhalmozott tartozás átütemezéséről és kamatairól egyeztettek az adóhatósággal, de a bútorgyár jelenlegi helyzetében nem tudtak kötelezettséget vállalni arra, hogy azt ki is tudják fizetni. A tulajdonos folyamatosan keresett pénzügyi és szakmai befektetőket, de azt tapasztalta, hogy azok inkább egy esetleges felszámolási eljárás elindításakor érdeklődnének a bútorgyár iránt. A több mint ötvenéves gyár valószínűleg megszűnik, de Bodnár Pál reméli, hogy a felszámolás lezárultával még sikerül olyan magyarországi befektetőt találni, amely � ha sikerülne megállapodnia a lízingbe adó bankkal � az Ipoly Bútor tapasztalatára támaszkodva újra bútorgyártásba kezdene. A 156 millió forint jegyzett tőkéjű Ipoly Bútorgyárban a cégbírósági adatok szerint 84,5 százalékos részesedéssel rendelkezik az egri WOC Hungária Tanácsadó és Szolgáltató Bt., amely a részvénycsomagot a budapesti székhelyű M.I.S.T. Divizor Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.-től 2006 júniusában szerezte meg. A WOC tulajdonosa Bodnár Pál és a németországi Georg Kost, valamint a Bodnár érdekeltségébe tartozó Silvanus Szervező és Tanácsadó Kft. A mostanra több mint hatvanmilliós adósságot felhalmozó bútorgyár az elmúlt években, 2004-ig félmilliárd forintot meghaladó árbevétel mellett szerény nyereséget ért el, két éve mérleg szerinti eredménye hatmillió forint volt. A kétezres évektől a társaság vásárlói között megtalálható volt több kórház és egészségügyi intézmény, három- és négycsillagos hotelek, valamint a vállalatok és intézmények közül például az OEP, a Külügyminisztérium, illetve a Vegyépszer és a Mol is. Az Ipoly Bútor konzorciumtagként 2001�2002-ben, majd 2004�2006-ban is szállított � a Miniszterelnöki Hivatal Központi Szolgáltatási Főigazgatósága (KSZF) által kiírt központosított közbeszerzési eljárások egyik nyerteseként � irodabútorokat a költségvetési szerveknek. A KSZF legutóbbi pályázatának eredményeként 11 céggel kötött tavaly novemberben keretmegállapodást � két és fél évre, nettó 4 milliárd forint keretösszegben �, azonban a nyertes cégek között már nem szerepel az Ipoly Bútor.
