BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Változó filmgyártási kedvezmények

2007. február 13. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A filmes beruházásokat is érintette a társaságiadó-törvény fejlesztési adókedvezményre vonatkozó, 2007-től hatályos módosítása. A kedvezményt – többek közt – az a vállalkozás igényelheti, amely jelenértéken legalább 100 millió forint értékű, kizárólag film- vagy videogyártást szolgáló beruházást vagy minimum hárommilliárd (kedvezményezett önkormányzat területén egymilliárd) forint értékű invesztíciót valósít meg.
A korábbihoz képest a kedvezményezett önkormányzatok köre szűkült és a régiónkénti támogatási intenzitások is változtak – tudtuk meg a Pénzügyminisztériumtól. Eszerint továbbra is a beruházás 50 százalékának megfelelő összegű adókedvezményben részesülhet az Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon megvalósított beruházás, a közép-dunántúli régió viszont – ide tartozik a 83 millió euróból most épülő etyeki Korda Sándor Filmstúdió is – a korábbinál 10 százalékkal kevesebbet, 40 százalékot „ér”. Emellett a Nyugat-Dunántúl és Pest megye támogatási intenzitása 45, illetve 40 százalékról együttesen 30 százalékra, Budapesté pedig 35-ről 25 százalékra csökkent. A mérték kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, közepesnél pedig 10 százalékponttal növelhető. Nagyberuházásnál (azaz 50 millió euró feletti értéknél) ugyanakkor a támogatások sávosan csökkennek: 50 millió euróig a régiós támogatás 100 százaléka, 50–100 millió euró között annak 50 százaléka, százmillió felett annak 34 százaléka igényelhető. A feltételek sora ezzel még nem ér véget: a fejlesztési adókedvezmény érvényesítéséhez – a legalább egy-, illetve hárommilliárdos beruházás esetén – az is szükséges, hogy a társaság az adókedvezmény igénybevételét követő négy adóévben a törvényben meghatározott létszámbővítést vagy bérköltségnövelést végrehajtsa.
Módosult az elszámolható költségek köre is: például kis- és középvállalkozások számára bővült a szoftver, az előzetes tanulmány és tanácsadás költségeivel, valamint a járművek értékével. Megváltozott a kezdés fogalma is: eszerint a beruházás az építkezés kezdetének napján vagy a beruházás célját szolgáló első eszköz megrendelésének napján kezdődik. Nem jogosult az adókedvezményre a beruházó, ha az első nap előtt nem kérelmezi vagy nem jelenti be igénylési szándékát.
A filmtörvény elfogadása után bevezetett filmes adó- és befektetési kedvezmények meghozták a cégek vállalkozási kedvét, azonban az elmúlt csaknem három évben magánberuházásban csak egy filmstúdió készült el a Pest megyei Pomázon. A kanadai–magyar üzletember Robert Szabados 1,5 milliárd forintos beruházásában két műterem épült, amelyek tavaly ősz óta fogadják a reklám- és játékfilmes stábokat. A budapesti Népszigeten, a Ganz Hajógyár területén épül – a korábbi értesülések szerint mintegy 12 milliárd forintból – az öt műtermes Origo filmstúdió. Az Origo Filmstúdió Kft. egyik tulajdonosa Terták Ádám, aki korábban az Ernst & Young magyarországi irodáját és az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht.-t vezette. Fejér megyében – a 2007 nyarán nyitni tervezett, Demján Sándor érdekeltségébe tartozó etyeki stúdión kívül – Bicskére is álmodtak egy filmstúdiót, bár ennek megvalósítása a tervnél még nem jutott tovább. Erre Barbalics Péter, a Sorstalanság egyik producere másfél évvel ezelőtt alapította meg az Apolló Filmstúdió Kft.-t, többek közt az Alexandra könyvhálózatot működtető Pécsi Direkt Kft.-vel és a Balusztrád Property Kft.-vel.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet