Ma kerül a kormány elé a Mafilm Rt. és a Magyar Filmlaboratórium Kft. vagyonátadásáról szóló előterjesztés, amely szerint a társaságok pénzbeli térítés nélkül 2007. január 31-éig átkerülnek az ÁPV Zrt.-től a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz (MMK) – tudtuk meg az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól. A kormányzat csaknem két éve döntött arról, hogy nem privatizálja, hanem az MMK többségi tulajdonába adja a társaságokat, azonban erre azóta sem került sor az ÁPV-vel folytatott vita, majd az állam szavazatelsőbbségi részvényeinek felülvizsgálata miatt. (A Mafilmnél egy vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvényt, a Filmlabor esetében pedig egy 100 ezer forint névértékű szavazatelsőbbségi jogot biztosító üzletrészt tervezett az állam megtartani, azonban ez versenyjogi szempontból nincs összhangban az uniós előírásokkal.) Az MMK társaságok reorganizációjára vonatkozó tulajdonosi, valamint költségvetési forráselosztó tevékenységének el kell majd különülnie egymástól.
A közalapítványnak a költségvetési törvényben jövőre tervezett 4,67 milliárd forintot filmszakmai támogatásokra kell elköltenie, a Mafilm-infrastruktúra fejlesztését viszont – aminek értéke első körben elérheti akár az 5 milliárd forintot is – magának, hitelből és magántőkéből kellene megoldania. (Ennek érdekében az MMK már több magyar és külföldi befektetővel felvette a kapcsolatot, azonban a tárgyalások a vagyonátadás elhúzódása miatt megfeneklettek.) A forrásbevonási elképzelések között korábban az is felmerült, hogy értékesítenék a Filmlabor többmilliárdot érő Budakeszi úti ingatlanát.
Az MMK az idei 6,2 milliárd forinthoz képest jövőre másfél milliárd forinttal kevesebb költségvetési támogatásban részesül. Ám továbbra is vállalhatna éven túli kötelezettséget a következő évi büdzséjének terhére. Ennek mértékéről még nem állapodtak meg a minisztériummal, ez várhatóan – az előző évek tapasztalatai alapján – a 4,67 milliárd forint legfeljebb 50 százalékáig terjedhet. (A tavalyi és az idei kötelezettségvállalásokkal együtt az MMK összesen 6,45 milliárd forintot oszthatott szét támogatásokra.)
Még kevesebb jut jövőre közvetlen filmtámogatásra, ha figyelembe vesszük, hogy a 4,67 milliárd forintos keret már a Magyar Történelmi Film Közalapítvány (MTFK) büdzséjét is tartalmazza, amelyet 2007-től összevonnak az MMK-val. A MTFK tavaly a központi költségvetésből 100 millió forintot kapott, azonban ez 400 millióra bővült az 1956-os emlékév miatt a kulturális tárca és a Miniszterelnöki Hivatal hozzájárulásaival.
