Az Országgyűlés Hivatala (OH) idén a költségvetésében tervezett mintegy 15,4 milliárd forintból – a központi költségvetési szerveknél kötelezően előírt maradványképzés nyomán elkülönített 881 millió forinton kívül – hozzávetőleg 14,5 milliárdot költ el – tudta meg lapunk Bakos Emil gazdasági főigazgatótól. Az összeg felét a személyi juttatások, ötödét a dologi kiadások (a külföldi utazásoktól a karbantartásig) teszik ki, míg 10 százaléka felújításra, 6 százaléka pedig beruházásra megy el. A 386 országgyűlési képviselő tiszteletdíja a bizottsági pótlékokkal együtt, valamint költségtérítése idén összesen 3,3 milliárd forintot tesz ki, járulékok nélkül. Az Európai Parlament (EP) magyarországi képviselőinek tiszteletdíja – szintén járulékok nélkül – 424 millió forint.
Az OH-nak, mint általában a költségvetési szerveknek, az év második felében növekszenek meg jelentősen a kiadásai, mivel az év elején megkezdett, de nem folyamatosan végzett feladatok kifizetése ekkor történik. Idén folytatódott az Országház 14–17. homlokzatainak felújítása, befejeződött a képviselői irodaház folyosóinak padlóburkolat-cseréje és az irodák felújítása. Az országgyűlési képviselők a távmunkavégzéshez új laptopokat kaptak (az OH négyszáz gépet 165 millió forintért vásárolt). Az őszi ülésszak idején épült ki a Parlament új beléptető és biztonsági rendszere, mintegy 150 millió forintért. A vártnál is olcsóbban kellett az OH-nak levezényelnie az áprilisi országgyűlési választásokat követően a képviselő-testület váltását. Előzetesen – az OH saját költségvetésén felül – 2,11 milliárd forintot terveztek a ciklusváltásra, azonban ebből az államháztartás egyensúlyi helyzetének javításához mintegy 753 millió forintot „meg kellett takarítani”. Így végül a választások után a vártnál kevesebb képviselő lecserélődésével még mintegy 1,5 milliárdra becsült ciklusváltáshoz kapcsolódó kiadások finanszírozására az OH hozzávetőleg 1,36 milliárd forintot költhetett.
Az OH idén várhatóan a fűtésszámlán is tud spórolni annak ellenére, hogy az elmúlt években a gázfűtés költsége fokozatosan növekedett. Most a költségtakarékos gazdálkodás mellett elsősorban a kedvező időjárásnak köszönhetően 200 millió helyett várhatóan 150 millió forintot fizet ki fűtésre.
A hivatal jövőre – a 2007-es költségvetés jelenleg elfogadott fő számai alapján – az ideivel és a tavalyival azonos nagyságrendű összeggel, 15,5 milliárd forinttal gazdálkodhat. Várhatóan tovább folytatódik az Országház 14–17-es homlokzatainak felújítása, valamint az épület tűzjelző rendszerének kiépítése, és tervezik hőellátásának részbeni korszerűsítését is.
