Augusztusban beindult ugyan az önkormányzati voksoláshoz kapcsolódó kampány, ám a pártok jóval viszszafogottabban alkalmazták a drága médiumokat, mint a tavaszi parlamenti választás előtt. A TNS Media Intelligence legfrissebb, a szeptemberi költéseket még nem tartalmazó listaáras adatai szerint az utolsó nyári hónapban közel 163 millió forintnyi felületet foglaltak el a pártok a médiában és a közterületen, de a tényleges költés – az árkedvezményeket is figyelembe véve – ennél jóval kevesebb lehet. A pártok tavasszal már vélhetően kiköltekezték magukat, hiszen márciusban listaáron több mint 2 milliárd forintot, az év első felében csaknem 6 milliárd forintot tapsoltak el. Az önkormányzati választások során a pártok egyébként is a „személyesebb” és egyúttal olcsóbb eszközöket részesítik előnyben. Az őszi hajrában is a köztér volt a legfontosabb hirdetési felület, bár ez az augusztusi adatokból még nem derül ki, mivel a TNS a Mahir hirdetőoszlopain, illetve a sztrádák mellett elhelyezett plakátokat nem méri, ahogy a postaládába eljuttatott szórólapokat és kiadványokat sem.
A legmélyebben az MSZP nyúlt a zsebébe az utolsó nyári hónapban: a párt csaknem 73 millió forintot költött a médiában való megjelenésre, főként napilapokban megjelenő hirdetésekre. Az SZDSZ alig reklámozta magát, inkább koalíciós partnerével közösen szerepelt a televízióban, amiért több mint 30 milliót fizettek volna, kedvezmények nélkül. A Fidesz és a függetlenek – élükön vélhetően Tarlós István – inkább a nyomtatott sajtóban bíztak: a 30 millió forintos büdzsét szinte kizárólag napilapokban és folyóiratokban való megjelenésre fordították.
