Tavaly év végén 385 milliárd forintra rúgott az önkormányzatok hitel- és kölcsönfelvétel miatti adóssága. A települések egyre inkább eladósodnak, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentése szerint az önkormányzatok hitelfelvételből származó bevétele az előző évhez viszonyítva 2004-ben és 2005-ben is mintegy harmadával nőtt. A bővüléshez vélhetően hozzájárult az uniós fejlesztési pénzek megjelenése is, hiszen a települések többsége a támogatásokat saját forrás híján hitellel egészíti ki a beruházások megvalósításához. Az önkormányzatok költségvetési helyzete sem javult, az ÁSZ által ellenőrzött önkormányzatok kétharmada hiányt tervezett, ami a szervezet szerint a célszerűtlen szervezésnek, az intézményi kapacitások alacsony kihasználtságának, a túl sok önként vállalt feladatnak, valamint tervezési hibáknak tulajdonítható.
A települések több mint harmadában lehetővé tették az önkormányzati vagyon versenytárgyalás nélküli értékesítését, de gyakori az is, hogy a tárgyalás megtartására indokolatlanul magas összeget határoznak meg. Többnyire mellőzik a közbeszerzési eljárások lefolytatását is, amire a jogszabály lehetőséget ad, mivel nem írja elő, hogy az egy önkormányzathoz tartozó költségvetési szervek azonos vagy hasonló rendeltetésű árubeszerzéseit, beruházásait vagy felújításait egybeszámolják. A képviselő-testületek gyakran úgy kerülik el a nyilvános pályáztatást, hogy bizonyos beszerzések előirányzatát „elosztják” az intézmények között.
Az ÁSZ jelentése szerint a kiemelt körbe tartozó – megyei, megyei jogú városi, fővárosi és kerületi – önkormányzatok gazdálkodásának minősége javult: egyre többen rendelkeznek gazdasági programmal, fejlődtek a költségvetés-készítés terén és jobban ügyelnek a szabályok betartására is.
