A vártnál több mint 30 milliárd forinttal alacsonyabb lett az előző hónapban az államháztartási deficit, ám a Pénzügyminisztérium előrelátásból mindössze 10 milliárd forinttal csökkentette az év végi hiánycélt. A prognózisánál kedvezőbb államháztartási hiányadat annak köszönhető, hogy a vártnál több bevétel realizálódott az áfa-, jövedéki és szja-bevételekből, amiben a kedvezőbb gazdasági folyamatokon túl komoly szerepe van az adóhatóság és a pénzügyőrség fokozódó szigorának – mondta Katona Tamás, a szaktárca államtitkára. Az első nyolc hónapban – a helyi önkormányzatok nélkül – a bruttó hazai termék (GDP) 5,96 százalékára, 1386,9 milliárd forintra rúgott az államháztartás hiánya, vagyis az év végi hiánycél 82 százaléka már teljesült. A 30 milliárdos „többlettel” javították a harmadik negyedéves prognózist, az év végi hiánycélt azonban mindössze annak harmadával. A tárcának számolnia kell a váratlan kiadások okozta kockázatokkal. Szeptemberre önkormányzatok nélkül 142,7 milliárd forint államháztartási hiányt vár a PM, de késő ősszel nagyobb kiadások lesznek: novemberben fizetik ki a 13. havi nyugdíj első részletét, továbbá ekkor válnak esedékessé a kamatfizetések is. Az egyenlegen majd csak az év végén befolyó adóbevételek javítanak.
