Szakértők szerint ha a nyolc órában, minimálbéren foglalkoztatott alkalmazottat papíron mindössze négy órára jelentik be, elkerülhető a magasabb járulékfizetés, illetve a bejelentési kötelezettség. Részmunkaidő esetén ugyanis a minimális járulékalap, azaz a 125 ezer forint arányos részét kell figyelembe venni, ami 4 órás foglalkoztatás esetén 62 500 forintra rúg – éppen annyi, mint a legalacsonyabb minimálbér összege volt az első félévben. Zara László, az Adótanácsadók Országos Szövetségének elnöke ezt a módszert csak a kevés alkalmazottat foglalkoztató cégeknek javasolja. A munkaidőre vonatkozó változást a havi munkaügyi nyilvántartásban (EMMA) jelezni kell, így az adóhatóság is tudomást szerezhet róla, és ezt akár ellenőrizheti is.
Az továbbra sem világos, hogy mi az értelme a dupla járulékalap intézményének. Az elektronikus bevallóknak nem kell külön bejelentést tenniük a járulékalapot illetően, ők a pénzügyi tárca szerint feleslegesen, kétszer szolgáltatnák ugyanazt az adatot. Januártól viszont minden foglalkoztatóra vonatkozna az e-bevallási kötelezettség, így a tényleges jövedelmek bejelentgetése feleslegessé válik. A PM közlése szerint a minimális járulékalapnál alacsonyabb tényleges jövedelemmel biztosítottak valós számának és adott ágazatba tartozásának ismerete az APEH célzott ellenőrzési tevékenységének hatékonyságát javítja.
A kormány vélhetően bevételnövelési szándékkal vezette volna be az általános és kötelező megemelt minimális járulékalap intézményét, ám az alkotmányossági aggályok miatt ahhoz nem lehetett megfelelő rendszert létrehozni – véli Oszkó Péter. A Deloitte adópartnere szerint az adóhatóság az éves bevallások alapján eddig is elegendő információval rendelkezett a célzott ellenőrzéshez. Zara László szerint sem információéhségről lehet szó: a kormány inkább ösztönözni szeretné az ellenőrzéstől tartó cégeket a dupla járulék utáni fizetésre. Erre azonban csak az év hátralévő hónapjaiban van lehetőség, a félősebbeknek ezután legfeljebb a béremelés marad. Utóbbi kapcsán talán befolyhat a költségvetésbe a jövő évre tervezett 80 milliárd forintos pluszbevétel.
