BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ősszel kipakolják a vagyont

2006. szeptember 7. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A költségvetési törvény nem határozott meg idei bevételi összeget a KVI számára; a szervezet az első félévben mintegy 120 ingatlant és üzletrészt értékesített, 13 milliárd forint értékben – mondta lapunknak Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatója. (A KVI tavaly 430 ingatlant – saját vagy más szerv vagyonkezelésében lévőt – adott el 20 milliárd forintért, a Budapest Airport Zrt. 75 éves vagyonkezelői jogának értékesítéséből 387 milliárd, a reptér használatához kapcsolódó ingóságok eladásából pedig még 17 milliárd forint bevétele származott.)
A KVI számára a szeptember-október rendkívül mozgalmas lesz, hiszen az idén értékesíteni tervezett ingatlanok közül a többmilliárdosakat most hirdetik meg először vagy éppen újra. Ahhoz, hogy a szervezet még az idén jelentős összeggel gyarapítsa a kincstárat, október 15-ig pályázatot kell kiírnia ezek értékesítésére. (Az október közepe után meghirdetettek esetében az esetleges bevétel már a következő esztendőben folyna be.) Így újból nekifutnak – immár ötödször – a Club Aliga üdülő eladásának. Lényeges változás lesz az új kiírásban, hogy a balatonvilágosi kikötőt is magában foglaló 10 hektáros területre vonatkozóan (a korábbi két pályázattól eltérően) 25 év helyett 49 évre lehet majd megszerezni a vagyonkezelői jogot. Ezzel a KVI a külföldi befektetők számára kívánja vonzóbbá tenni az ingatlant. A fennmaradó 37 hektárnak továbbra is a tulajdonjogát lehet megvásárolni. Ajánlatot azonban csak az ötvenhektáros üdülőkomplexum egészére lehet benyújtani.
A KVI hamarosan meghirdeti a 11 hektáros, Béla király úti volt kormányrezidenciát is, viszont október közepéig már biztosan nem írja ki az Üllői úti Mária Terézia laktanya értékesítésére szóló pályázatát. (Ennek földhivatali és egyéb hatósági ügyintézése, a bérlők kiköltöztetése ugyanis a tervezettnél több időt vesz igénybe.) Ezeken kívül az ősszel milliárdos épületeket hirdetnek meg az igazságügyi és honvédelmi tárca, egyetemek és egészségügyi intézmények vagyonkezelésében lévő ingatlanállományból. Biztatóan alakul a KVI számára a vagyonkezelésében lévő Millenniumi Média Kft. értékesítési pályázata: már többen érdeklődtek az MTV tervezett, új székházának helyet adó Bojtár utcai telket is tulajdonló cég 4,6 milliárd forint névértékű, 100 százalékos üzletrésze iránt. Erre október 2-áig lehet pályázni.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet