Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
„Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, az alsó rakparton – nagyjából a Petőfi-szobor magasságában – összezsúfolódott tömeg az első nagyobb eső- és széllökés után pillanatok alatt megindult a Március 15. tér felé, de nagy pánik nem volt. Aki képes volt rá, felmászott a felső rakpartra a vaskorláton át, és az alul levők segítségével mentette övéit. Sokan adogatták fel a gyerekeket, ismeretlenek tuszkolták a rémült kicsiket a felülről lenyúló szülői karokba – akadtak azért a felmászók között jó erőben levő ifjak is, akik senkivel sem törődve ugrottak fel a korlátra. Amikor már csak simán szakadt az eső, egyszer csak – szinte rejtői abszurditással – énekszó hallatszott a csuromvizes tömegben: félmeztelen, feltehetőleg francia fiatalok „minden mindegy” alapon a Marseillaise-t énekelve masíroztak a szabadulás irányába.”
„A Duna vasárnap este eleinte leginkább egy velencei vízi ünnepre emlékeztetett: számtalan kisebb-nagyobb hajó ringatózott a folyón, békésen kerülgetve egymást. Kilenc előtt a hajók szép sorban lehorgonyoztak, a nyitott fedélzetek megteltek, a vendégek elfoglalták a legjobb kilátást ígérő helyeket. Pár perc elteltével azonban a hirtelen vihar elől menekülők már a zárt fedélzet ablakait se tudták becsukni, akkora volt a szél és az eső nyomása. A plexitáblák rádőltek a néhány másodperc alatt bőrig ázó utasokra, akik nem sokkal később azt látták, hogy a mellettük lévő hajó egyre közeledik, majd a két jármű oldala 'összetalálkozott'. Ezután a többség valószínűsíthetően már csak arra tudott gondolni: ha nem is száraz bőrrel, de talán megúsztuk, s a tocsogó padlón még a dőlés-borulás során kisebb sérülést szenvedettek is békésen várták, amíg a hajó kikötött.”
„A Petőfi hídon este kilencre nagyjából háromezer ember gyűlt össze, köztük szokás szerint sok gyerek. Háromnegyed kilenctől már erősen villámlott, de dörgést nem lehetett hallani; sokan ezért úgy gondolták, a vihar messze van, és nagyon úgy nézett ki, hogy az eső elkerüli a fővárost. A tűzijáték kezdete után kissé megerősödött a szél, majd egy-két szem eső is esett, ám a tömeg nem mozdult, élvezte a show-t, már csak azért is, mert mennydörgést továbbra sem lehetett hallani. Kilenc óra tízkor tört ki a pánik, amikor a zivatar beborította a Gellért rakpartot és elnyomta a tűzijáték fényét, majd néhány másodpercre rá nagy erejű széllökéssel a Petőfi hídra is megérkezett. A tömegpszichózis szép példáit láthattuk ezután: néhányan tombolva igyekeztek levezetni a feszültséget, mások senkire sem figyelve kerestek menedéket. A budai hídfőnél az aluljárók pillanatok alatt megteltek, az Info Park árkádjait emberáradat lepte el, sokan a gyerekeket ölbe kapva menekültek a Bogdánfi út felé.”
