A bérdinamika 2006 hatodik hónapjában sem igazán akart tudomást venni a tartósan alacsony inflációról. A bruttó átlagkeresetek júniusban ugyanis 6,4, a nettók pedig 7,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, így az első félévben a bruttó bérek átlagosan 7,3, a nettók 8,1 százalékkal gyarapodtak, a reálkeresetek pedig – a fogyasztói árak mindössze 2,6 százalékos növekedése mellett – 5,4 százalékkal nőttek – adta hírül a KSH. Így tehát a kormányzati megszorításoknak lesz miből visszavenni. Az Ecostat várakozásai alapján a vállalkozásoknál a dinamikus keresetemelkedés a következő hónapokban még nem veszít üteméből, ám szeptembertől az emelkedő infláció és a növekvő bérterhek miatt lassulnak a reálbérek.
Idén január–júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havonta átlagosan bruttó 168 000 forintot kerestek. A versenyszektorban a bruttó átlagbér 7,8, a közszférában pedig 6,5 százalékkal emelkedett, a nettó keresetek dinamikája 8,6, illetve 7,5 százalék volt.
Az első hat hónapban a nemzetgazdasági nettó átlagkereset 110 700 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 80 800 forint, a szellemieké pedig 144 800 forint. E kétféle munkakörben nagyok a különbségek az egyes ágazatok között. A legnagyobb eltérést a pénzügyi tevékenységnél (89, illetve 228 ezer forint), valamint az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágazatnál (72, illetve 144 ezer forint) mérték; a dolog szépséghibája, hogy a pénzügyeknél fizikai munkakörben csupán kétezren dolgoznak, így ennek súlya csekély.
Sokkal fontosabb, hogy a versenyszférában a szellemi területeken átlagosan 89 százalékkal magasabb a nettó bér (80, illetve 151 ezer forint), míg a költségvetési szektorban az eltérés 60 százalék (87, illetve 139 ezer forint). A feldolgozóiparban – amely a statisztika által számon tartott másfél millió fizikai munkás egyharmadának ad munkát – az eltérés 92 százalék (86, illetve 164 ezer forint). A többi nagy foglalkoztatási terület közül a különbség az építőiparban 68, míg a kereskedelemben 91 százalék.
A bruttó bérek alapján az első félévben a legmagasabb nominális bruttó bért – nem meglepő módon – továbbra is a pénzügyi szektor (391 ezer forint), a közigazgatás (228 ezer forint), az oktatás (242 ezer forint) és a vegyipar (219 ezer forint) kínálta, míg a legnagyobb dinamikát a bányászat (+15 százalék), a pénzügyi terület (+14 százalék) és a textilipar (+13 százalék) produkálta.
