A folyamatos és szigorú ellenőrzéseknek is köszönhetően a Balaton idegenforgalmilag frekventált területein a nyár eleji vizsgálatok megállapításaihoz képest 13 százalékkal csökkent az adózók által elkövetett mulasztások száma – adta hírül az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Míg az év első felében az adózók mintegy fele titkolta el vállalkozásának bevételét, addig az elmúlt három hét statisztikája alapján az adózóknak már „csak” egyötöde nem használja pénztárgépét. A főváros turisták által gyakran látogatott helyeit is felkeresték az adóellenőrök. Ellenőriztek a Dunán esti szórakozást nyújtó sétahajók közül hármat, ahol az ott dolgozók elfelejtették a pénztárgépben rögzíteni a vendégek büféfogyasztását, sőt, az egyik helyen nem rendelkeztek semmilyen nyugtaadásra alkalmas eszközzel sem. A Sziget Fesztiválon az adóellenőrök a vizsgálatok felénél találtak valamilyen mulasztást.
