BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hatszázmilliót spóroltak a választáson

2006. július 26. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tervezettnél kevesebb parlamenti képviselő cserélődött le, és kevesebbet költött irodai eszközbeszerzésre az Országgyűlés Hivatala (OH), így 2,1 milliárd forint helyett 1,5 milliárd forintba került számára a ciklusváltás, a különbözetet pedig visszajuttatja a központi költségvetésbe – tudta meg lapunk Bakos Emil gazdasági főigazgatótól. Az új mandátumot nem szerzett 114 képviselő és az elbocsátott 33 köztisztviselő részére hathavi illetményt kell az OH-nak kifizetnie: járulékok nélkül 250 millió, illetve 180 millió forintot. (A köztisztviselők többségének felmondtak, tízet nyugdíjaztak; elbocsátásukat a költségvetési takarékosság és a bizottságok számának csökkenése indokolta.) A képviselők új laptopokat kapnak, az OH összesen négyszáz IBM-gép beszerzésére 165 millió forintot költ. Ezeket – a szükséges oktatás után – már több mint háromszázan átvették. (Az OH először az előző ciklusban, 2003 tavaszán vásárolt a képviselőknek és alkalmazottaiknak laptopokat, akkor 265 milliót költött négyszáz HP-gép beszerzésére.) A képviselők egyre inkább a Parlament számítógépes rendszerét használják, ezt a csökkenő papírfelhasználás és fénymásolás is jól mutatja – tette hozzá Bakos Emil.
A ciklusváltás rendkívüli kiadásként szerepel, így az nem az OH 15,4 milliárd forintos idei büdzséjét terheli. A hivatal költségvetése az elmúlt évhez képest csaknem 300 millió forinttal csökkent, elsősorban az Országház felújítási munkáinak más ütemezése miatt. Az országgyűlési és az európai parlamenti képviselők illetménye, juttatásai és költségtérítése az idén 7,7 milliárd forintot tesz ki. Az OH dologi kiadásaira – a külföldi utazásoktól a karbantartásig – 2,5 milliárd, az Országház homlokzatának folytatódó rekonstrukciójára és egyéb felújításra 1-1 milliárd forint jut. Az OH négy épületet (az Országházat, a képviselői irodaházat, egy kazánházat és egy könyvtári raktárhelyiséget) üzemeltet, spórolni csak a beszerzések és a kisebb felújítási munkák átütemezésével tud. A gázfűtés költsége évről évre növekszik, ez jelenleg mintegy 200 millióba kerül.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet