BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Spórol és nem pályáztat az Országos Választási Iroda

2006. július 18. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Országos Választási Iroda (OVI) a 2002-es országgyűlési választások lebonyolításakor az előzetesen tervezetthez képest 918 millió forinttal, idén tavasszal pedig 1,24 milliárd forinttal költött kevesebbet. Most a megtakarítás egyrészt az OVI tevékenységének – például azzal, hogy maga intézte az értesítő szelvények gyártását, összevont oktatást tartott a megyei szakembereknek –, másrészt az első forduló eredményeinek köszönhető – mondta a NAPI Gazdaságnak Rytkó Emília irodavezető. Jelentős megtakarítást hozott, hogy valamennyi választókerületben 50 százalékosnál nagyobb volt a részvétel, így sehol nem kellett újabb listás szavazást tartani a második fordulóban, továbbá csaknem 300 milliót spóroltak azon, hogy a 176 egyéni választókerületből 66 helyen már az első forduló eredményesen zárult.
A maradványösszeget most is – mint négy évvel ezelőtt – az önkormányzati és kisebbségi voksolásokra használja fel az OVI, így az idei október 1-jei választásokra (illetve 2007 márciusában a kisebbségek területi és országos önkormányzatainak megválasztására) 4,34 milliárd forint juthat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium költségvetéséből. Ebből kétmilliárd a helyi kiadásokra megy el: szavazókörök működtetésére, bizottságok tagjainak és jegyzőkönyvvezetőinek díjazására – a tagok 10 ezer forint napidíjat kapnak –, valamint adókra és járulékokra – tette hozzá Rytkó Emília. Az őszi és a jövő márciusi kisebbségi választások lebonyolítására 700 millió forintot különítettek el. A választások informatikai fejlesztéseire, szolgáltatásokra, eszközbérletre, valamint szakemberek biztosítására 1,6 milliárd forint juthat. Az OVI közbeszerzési eljárás keretében állapodott meg az országgyűlési, valamint az önkormányzati és kisebbségi választások szavazólapjainak és szavazástechnikai anyagainak gyártására az Állami Nyomda Rt.-vel – most az októberi voksolások nyomdai munkái mintegy 700 millió forintba kerülhetnek. Szintén már korábban kiválasztották a Zalaszám Informatika Kft.-t és az AAM Tanácsadó Rt.-t valamennyi választásra vonatkozóan, a cégek a minőségbiztosítási, projektmenedzselési és dokumentációs szakembereket biztosítják. Az informatikai szolgáltatásokra és alkalmazásfejlesztésekre a szerzői jogok miatt nem hirdet nyílt közbeszerzéseket az OVI, így az őszi választások lebonyolításában – tavaszhoz hasonlóan – a Zalaszám mellett az Idom 2000 Rt. és a KFKI-LNX Hálózatintegrációs Zrt. működik majd közre.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet