Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Magyarország egyik legfontosabb rendszerváltás-kori törvénye, a sztrájkjogról szóló, meglehetősen nagy szabadságot ad a munkavállalóknak. Az 1989-es VII-es törvény szerint a sztrájkhoz való jog a munkavállalók elidegeníthetetlen joga – a törvényben meghatározott feltételek szigorú betartása mellett. E jogszabály csupán annyit mond, hogy nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél, a rendészeti szerveknél és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál, továbbá akkor sincs, ha az az életet, az egészséget, a testi épséget vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné vagy elemi kár elhárítását gátolná. Sztrájkot maga a munkavállaló nem kezdeményezhet, erre csak az érdekképviseleteknek van lehetőségük, az akciót egyeztető eljárásnak kell megelőznie. A sztrájkban való részvétel szigorúan önkéntes és nem minősül a munkaviszonyból eredő kötelezettség megsértésének.
A magyar munkavállalók sztrájkkedvét valószínűleg főként az a szabály veti vissza, amely szerint a sztrájk miatt kiesett munkaidőre – eltérő megállapodás hiányában – a dolgozót díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás nem illeti meg. (Ezt az enyhíti, hogy a tb-jogszabályok úgy rendelkeznek: a jogszerű sztrájk időtartamát szolgálati időként kell figyelembe venni.) Szintén a sztrájkkedv ellen szól, hogy Magyarországon kevés munkahelyen működik szakszervezet, és ha működik, akkor sem sokan csatlakoznak hozzá.
