– Milyen szerepet játszott Magyarországon a média a környezetvédelem szerepének megváltozásában a rendszerváltás óta?
– A környezetvédelemben korábban sok fontos információt titokként kezeltek, ma ez szerencsére már nincs így. Nyilvánvaló, hogy a médiának nagy szerepe volt abban, ami a rendszerváltás óta történt e téren, de – bár teljesítménye vitathatatlan – mégsem dicsérem, mert jelenléte hullámzónak bizonyult, ráadásul partner volt a társadalmi szervezetek lejáratásában is. A környezetvédelemben a divatos világ ütközik az emberiség érdekeivel, ezért gyakran kényes kérdésekkel kell foglalkozni, ami az újságíróknak sem kellemes. Ma is sok még a hozzá nem értésről tanúskodó, felületes, szűk területet érintő cikk, riport; gyakran viszont igen unalmas, hogy egy-egy téma orrán-száján dől a médiának, más fontos terület pedig meg sem jelenik. Hiányoznak a következetesen, sorozatszerűen megjelenő riportok, írások. Már nem nagy lépésekre, hanem kis finomításokra van szükség. Sokkal többet kell foglalkozni a környezetvédelemmel és a szimpla politika helyett környezetpolitikáról kell sokat beszélni.
– Ön szerint a magyar média súlyához mérten foglalkozik a környezetvédelemmel?
– Nem. A környezet állapota és rohamos romlása az emberiség pusztulásához vezet. Ezek nem nagy szavak, ez nem frázis, hanem a mindennapok által igazolt valóság. Ha a média a helyén lenne, a magyar emberek mindegyike felismerte volna, milyen katasztrófa közeledik, illetve inkább rohan felénk. Strucc módjára viselkedünk a tájékozatlanságunk miatt, holott minden polgárnak meg kellene tennie a maga apró lépéseit, mint ahogy fejlett (és itt nem az Amerikai Egyesült Államokra gondolok!) társadalmakban ezt az ország vezetői is megteszik.
– Mi az, ami hiányzik a tájékoztatásból? Mit rontanak el az újságírók és vajon miért?
– A környezetvédelem fogalma sokkal szélesebb körű, mint azt a köznapi ember hiszi, illetve tudja. Kívülről nézve az egész globális probléma leszűkül a szemét kérdésére, mert a média segítsége leginkább ebben jelenik meg. A környezetvédelem csak a holisztikus elv alapján értelmezhető, vagyis minden mindennel összefügg, és emiatt a kedvezőtlen – ember által okozott – környezeti hatásláncolat formájában jelentkezik, amit a média összefüggéstelen darabokra szabdal szét. A legfontosabb az összefüggések megismertetése lenne, hogy ki-ki érezze a nagy egészben a maga szerepét – például hogy hol a felelőssége az utca emberének az árvíz kialakulásában, vagy a borotválkozás alatt folyamatosan nyitva tartott csap vízpazarlása hogyan hat a sivatagosodásra, a lakás helytelen fűtése hogyan hat a globális klímaváltozás szélsőségeire.
– Milyen a környezetvédelmi szervezetek és a média viszonya? Kihasználják a felek a másik oldal nyújtotta lehetőségeket?
– A társadalmi szervezeteknek mozgalmi feladataik vannak, ügyeket tűznek a zászlójukra, sokszor nagyon fontos, elemi érdekekkel. Ezt gyakran lejáratják. Szakemberek véleménye alapján kellene szelektálnia a médiának, soha nem a politika, különösen nem a globalizációt szolgáló üzleti világ érdekeit kell mértékadónak elfogadni. A társadalmi szervezetek érdekeik hathatósabb érvényesítése érdekében fogalmaznak szélsőségesen, azért, hogy felhívják a figyelmet a problémára – és gyakran ez adja a lejárató kampányok alapját. A médiának folyamatosan több segítséget kellene nyújtania a társadalmi szervezeteknek, nem csak az olyan országos jelentőségű eseményeknél mint a Föld napja.
– Ön szakemberként milyen tapasztalatokról tudna beszámolni, ami a nyomtatott sajtó és az elektronikus média képviselőivel való érintkezést illeti?
– A médiát tudatosan elsősorban a társadalmi szervezetek használják szócsőként, másodsorban a politika saját meghosszabbított karjaként, és legritkábban a szakemberek, mert elfogy a türelmük, ha dilettáns újságíróval hozza össze őket a sors. Kapcsolatuk legtöbbször esetleges, ami kutatói mentalitásukból ered: ha nem keresik őket, nem tolakszanak, nincsenek ilyen csatornáik. Ráadásul egy-egy félresikerült, igénytelen, pontatlanul megfogalmazott anyag megjelenése után a szakember háttérbe vonul, inkább kerüli a nyilvánosságot, mint hogy szakmai körökben elmarasztalják egy-egy nyilatkozata miatt, ahol nem is ő hibázott. A szakembert ugyanis nem a közvélemény minősíti a nyilatkozatai alapján, hanem a szakma, ezért óvatosnak kell lennie: a presztízst egyszer lehet elveszíteni, örökre. Ezt nem vállalják a hozzáértők. A szakembereknek olyan szókincsük áll a rendelkezésre, amellyel a közmédia nem tud mit kezdeni, ezért olyan újságírókra van szükség, akik képesek tökéletes szakmai hitelességgel lefordítani az információt.
A környezetvédelem – éppen szerteágazó volta miatt – nagyon nehéz terület. A média munkatársainak folyamatos kapcsolatban kellene lenniük egyidejűleg a társadalmi szervezetekkel és a szakemberekkel a hiteles döntés és tájékoztatás érdekében.
– Mely területek azok, amelyekben a környezetvédelemnek segítségre, szélesebb nyilvánosságra lenne szüksége?
– Most éppen aktuális téma az alternatív energia, ennek kapcsán kevés szó esik a hazai adottságokról, a mindennapi életben véghez vihető energiatakarékosságról, de a globális klímaváltozás okaival, következményeivel, ütemének lassításával és az emberi tevékenység hatásával sincs tisztában a legtöbb ember. Vagy ott a pozitív-negatív környezeti magatartás, ezen belül a hulladék, a veszélyes hulladék, a szelektív hulladék, a szennyvíz, a talajvíz, az ivóvízbázisok és az édesvízkészlet kérdése. A gépesítés és a globalizáció hatása is elhanyagolt – az utóbbit azoknak ajánlom, akik nem akarnak hosszú távon újságírók lenni. A tréfát félretéve: érdemes lenne górcső alá venni a magyar környezeti jövőképet, a hazai környezeti statisztikát összehasonlítva az EU-tagállamokéval és más országokéval vagy a fejlődő országok környezeti kultúráját.
Miért szenzáció, hogy egy államfő biciklire kap? Nálunk ezt szégyellnék is sokan, pedig a mai ember környezetkultúráját épp az bizonyítja leginkább, hogy mit hajlandó tenni a környezetért. A média szerepe pedig ebben felbecsülhetetlen. Miért mosolyog a magyar ember ilyen eseményeken? Pedig a gyerekek fogékonyak lennének, ha a felnőttek – akik nem tudják, miért kellene másképp viselkedniük – nem rontanák el. Ennek az attitűdnek a megváltoztatásáért nagyon sokat tehet a média.
Willin-Tóth Kornélia