A Határőrség Országos Parancsnoksága már tavaly is csökkentett, 40,7 milliárd forintos költségvetési támogatásból gazdálkodott, annak ellenére, hogy a schengeni tagság eléréséhez szükséges minimális fejlesztésekkel együtt 49 milliárd forintra tartott volna igényt. Tavaly az ideiglenes határátkelőhelyek megnyitásából és ingatlanhasznosításból csaknem 580 millió forint bevétele származott a határőrségnek, az idén viszont 6 milliárd forintot vár a költségvetés, tehát a szervezetnek értékesítenie kell a Pasaréten található 3,5 hektáros területen lévő épületeit.
A költözködés „mellett” a határőrség legfontosabb feladata a schengeni értékelésre való felkészülés, valamint a csatlakozáshoz szükséges fejlesztések megvalósítása. Tavaly a schengeni alapból 3,6 milliárd forint értékű fejlesztést valósítottak meg, és 1,5 milliárd forintnyi saját forrásból fedeztek két fővárosi beruházást, a záhonyi határátkelő, valamint a gyulai kirendeltség felújítását. A határőrség a csatlakozásig további 24 milliárd forintot költhet eszközbeszerzésre, gépjármű-, objektum- és létszámfejlesztésre, valamint képzésre.
