BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lassan felállnak a gazdasági tanácsok

A felsőoktatási intézmények zöme nem sieti el a március elsejéig felállítandó gazdasági tanács tagjaival kapcsolatos döntéseket - derült ki a lapunk körkérdésére adott válaszokból.

2006. február 6. hétfő, 23:59

A gazdálkodási ügyekben döntés-előkészítő és tanácsadó szerepet majdan betöltő testületek – gazdasági tanácsok – 7-9 tagjából két-három főt minden intézménynél a kormány (pontosabban a pénzügyi és az oktatási tárca) delegál, részt vesz benne a rektor, valamint az intézmények által választott tagok. A kormányzati delegált személyével a megkérdezett intézményeknél elégedettek voltak, bár a kabinettel történő előzetes konzultáció lehetőségét nem mindenhol erősítették meg.
A Budapesti Corvinus Egyetemre Inotai Andrást, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatóját – egyben az egyetem oktatóját –, Semjén Andrást, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének főmunkatársát – felsőoktatási területen jártas kutatót –, valamint Surányi Györgyöt, a CIB Bank, illetve a Banca Intesa kelet-közép-európai régiójának elnökét, az intézmény részfoglalkoztatású oktatóját delegálta a kormány. A nevekről egyeztettek a szaktárcával, s azok nagyjából megegyeznek a felsőoktatási törvény előző verziójában szereplő irányító testületek kapcsán meghatározott személyekkel – tudtuk meg Mészáros Tamástól, a BCE rektorától. A gazdálkodási ügyekért felelős testületben Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke, Máthé Gábor, a Közigazgatás-tudományi Kar (volt Államigazgatási Főiskola) professzora, Bajnai Gordon, a Wallis Rt. volt vezérigazgatója, Felföldi József, az Élelmiszer-tudományi Kar oktatója, Kővári Attila, az egyetem gazdasági főigazgatója, valamint Mészáros Tamás rektor szerepel majd.
Mészáros szerint négy főbb elvárás fogalmazódott meg a gazdasági tanáccsal kapcsolatban. Az intézményi költségvetés egyensúlyban tartásánál új területek és ötletek merülhetnek fel. Komoly segítséget nyújthatnak az üzleti szférából érkező szakértők az új felsőoktatási törvény adta gazdálkodási, cégalapítási, tulajdonrész-szerzési tevékenységben, az ingatlangazdálkodási stratégia alakításában, valamint a szervezeti átalakítás kérdéseiben. Alakul egy tudásközpont-pályázat is: ennek keretében kkv-k számára alakítanának ki inkubációs központot, amely később tanácsadó központtá fejlődhet tovább.
A BCE infrastruktúrafejlesztési tervei szerint 2008–2009-re felújított és korszerű épületállománnyal várnák a hallgatókat. Felújításra vár a Ménesi úti és a Villányi úti campus, emellett 2007 nyarára készülhet el a ppp-konstrukcióban épülő „közgáz”-campus. Az előbbiek fedezetét részben az a költségvetési térítés adja, amely azért jár, mert egy veszprémi ingatlant átadnak a Veszprémi Egyetemnek, részben pedig a volt Kertészettudományi Egyetem ingatlanvagyonának hasznosításától várható bevétel jelenti– mondta Mészáros.
A Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) elfogadja a kormányzat három delegáltját a gazdasági tanácsba (GT). A tanintézmény saját jelöltjeiről még tárgyalnak, a végleges döntést február 27-én hozza meg az egyetemi tanács – tudtuk meg Merényi Máriától, az NYME főtitkárától. Annyit azonban már most lehet tudni, hogy a gazdasági életben jó nevű jelöltek közül választ az egyetem, akik hasznos tanácsaikkal valóban elő tudják segíteni az intézmény gazdasági ügyeit. A cél az, hogy egy valódi tanácsadó, véleményező testület álljon fel március 1-jén.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elégedett a kormány delegáltjaival, a két szakember – akik közül az egyik a dzsesszéletben is elismert személyiség – maximálisan megfelel a célnak – mondta Szekér Judit, az egyetem főtitkára. Az intézmény belső delegáltjairól február 21-én dönt az egyetemi tanács (a későbbi szenátus), egyelőre még nincsenek biztos jelöltek. A tanácstól azt várják az egyetem vezetői, hogy segítsen a helyes gazdasági döntések meghozatalában és azok lehetséges hatásainak meghatározásában. A tanácsadás mellett szerepe lesz a GT-nek abban is, hogy a zene mindinkább bekerüljön a köztudatba.
A Magyar Iparművészeti Egyetem tanácsa február 17-ei ülésén foglal állást a kormányzati delegáltak elfogadásáról, és ugyanekkor dönt saját jelöltjeiről is. Olyan szakembereket kell választani a GT-be, akik kiterjedt gazdasági kapcsolatokkal rendelkeznek és természetesen a művészettel is beszélő viszonyban vannak – mondta Bankó Sándor, az egyetem gazdasági főigazgatója. A GT olyan hozzáértő szakemberek testülete kell hogy legyen, akik az intézmény gazdaságilag hatékony működéséhez adnak majd konzultatív segítséget.

Böröcz Petra
Böröcz Petra
Molnár Annamária
Molnár Annamária

Ez is érdekelhet