Az EU következő költségvetési időszakában (2007–2013) a Magyarországnak jutó 22,6 milliárd eurós támogatásból közel 7 milliárd eurót kap az ország a Kohéziós Alapból, s a kormány döntése alapján a fennmaradó 16 milliárd euró 22–26 százaléka a Szociális, 74–78 százaléka pedig a Regionális Alapba kerülhet – közölte Baráth Etele. Az uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter szerint a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretében az államigazgatás struktúraátalakítását is finanszírozzák majd. A részben erről szóló egyeztetések után Vladimír Spidla, az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztosa még nem tudta megmondani, hogy mennyi juthat az államigazgatási, egészségügyi és önkormányzati reformok végrehajtását segítő önálló operatív programra. A növekedést és foglalkoztatásbővítést célzó lisszaboni stratégiához kapcsolódó magyar reformprogram prioritásaival egyetért az EB, ugyanakkor jobb koordinációt vár az egyes politikai területek között – hangsúlyozta Spidla. A bizottság nincs megelégedve a 2006 végéig felhasználható források kifizetésének mértékével sem, ezért egyszerűbb szervezést vár a folyamatok felgyorsítása érdekében. Vladimír Spidla szerint a bizottság nem kíván ajánlásokat megfogalmazni a munkaerőpiac megnyitására vonatkozó kérdésekben, mert a tagállamok hatáskörébe tartozik, hogy április 31-e után beengedik-e az új tagok munkavállalóit. Csizmár Gábor úgy véli, hogy meg kellene szüntetni a munkaerő-piaci korlátozásokat az uniós versenyképesség növelése érdekében. A munkaügyi miniszter a munkavállalók mozgását figyelő monitoringrendszer kialakítását javasolja, s így korlátozásokat csak rendkívüli munkaerő-piaci változás esetén tenne lehetővé.
