BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Irigyelt pálya lesz a matematikusoké?

2005. december 14. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyarországra készülő Morgan Stanley tisztában van azzal, hogy meg kell teremtenie a matematikai alkalmazások kultúráját – mondta lapunknak Tóth Bálint professzor, a BME Matematikai Intézetének vezetője. A pénzügyi tanácsadó cégnek így is megéri idejönni, hiszen egyrészt a kiválóan képzett munkaerőhöz olcsóbban juthat hozzá, mint két meglevő kutatóközpontjában, New Yorkban és Londonban, másrészt Magyarországon olyan szellemi légkör uralkodik, amelyben érdemes dolgozni. „Budapest intellektuálisan izgalmas” – idézte Tóth Bálint az amerikai cég múlt héten itt járt szakértőit. Magyarországon ma a budapesti ELTE-n és BME-n, valamint a szegedi és debreceni egyetemeken képeznek matematikusokat, évente körülbelül 120-an kezdik meg tanulmányaikat. Minden évben többszörös a túljelentkezés: a BME matematikus szakán az idén például öt-hatszoros volt, a ponthatár közel járt az elérhető maximumhoz. Az egyetem elvégzése után a matematikusok biztosítótársaságok, pénzintézetek, a Szerencsejáték Rt. alkalmazottjaként vagy a gazdaság más területein helyezkedhetnek el. Az Ericsson például több mint tíz éve működtet kutatólaboratóriumot a Műegyetemmel együttműködve, a munkatársak alkalmazott kombinatorikai, valószínűségszámítási problémákon dolgoznak – sorolta a lehetőségeket Tóth Bálint. Számos remek matematikus ugyanakkor a csábító fizetés ellenére elzárkózik az alkalmazott matematikától, inkább a kutatásnál marad és oktat, így biztosítva a magas színvonalú kutatások folytonosságát.
A Morgan Stanley elsősorban olyan fiatal kutatókra számít, akik PhD képzésben is részt vettek; kezdetben huszonnégy kutatót alkalmaz majd 2006 áprilisában megnyíló budapesti központjában, a matematikusok mellett kisebb számban fizikusokat és közgazdászokat is. Ők nem fürödhetnek majd a tudományos elismerésekben, hiszen munkájuk a cég szellemi termékeként titkos marad: olyan matematikai modelleket dolgoznak ki, amelyek segítségével komoly pénzügyi döntéseket lehet hozni. A Morgan Stanleynél ugyanakkor egy kezdő, PhD-vel rendelkező matematikus többet kereshet majd, mint a karrierje csúcsán lévő egyetemi tanár.

Egerszalóki Tímea
Egerszalóki Tímea

Ez is érdekelhet