Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem kizárt, hogy az Európai Bíróságon köt ki a magyar termékdíj-szabályozás, miután az Európai Bizottság (EB) múlt hónapi figyelmeztetése ellenére a január elsejével életbe lépett új paragrafusok továbbra is hatályban vannak, és a jelek szerint a környezetvédelmi tárca nem tervezi a brüsszeli vizsgálat végéig felfüggeszteni azok végrehajtását. Ha az EB a jelenleg is tartó vizsgálat során – amelynek végén úgynevezett megalapozott állásfoglalást tesz a szervezet – azt állapítja meg, hogy a szaktárca hibát követett el, amikor nem küldte notifikációra a tervezetet, akkor még a külföldi gyártók is beperelhetik a magyar államot. Arra hivatkozhatnak ugyanis, hogy a törvénytervezet bevezetése előtt nem fejthették ki az unió parlamentjében (lobbiszervezeteiken keresztül) álláspontjukat és nem eszközölhettek rajta olyan módosításokat, amelyekkel a törvény harmonizálhatóvá válna az uniós irányelvekkel. Ennek pedig már súlyos, akár 10 milliárdos nagyságrendű kártérítési összeg is lehet a következménye, miközben a szabályozó ebben az évben az ásványvíz és szénsavas üdítők piacáról legfeljebb 1,5-2 milliárd forintot vonhat el ökoadó címén.
A január elsejével hatályba lépett, palacktörvényként elhíresült jogszabályi módosítást rendkívül éles szakmai és társadalmi párbeszéd előzte meg. Az érintett ásványvíz- és üdítőital-gyártók – a kiskereskedőkkel karöltve – a legmagasabb szintű szakmai hatástanulmányokkal és rendkívül erős lobbitevékenységgel igyekezték jobb belátásra bírni a környezetvédelmi tárcát, amely tavaly év közben az erős nyomás hatására látszólag letett a termékdíjtörvény módosításáról. Ám egy képviselői indítvánnyal végül mégiscsak átcsúszott a jogszabálytervezet a parlamenten. A törvény a legtöbb műanyag csomagolóanyag ökoadóját az eddigi súlyalapúról darabalapúra változtatta. A szabályozó nem titkoltan az eldobható műanyag palackokat célozta meg azzal az indokkal, hogy a hulladékká vált csomagolóanyag elönti az országot. És bár a tárca folyamatosan kitartott álláspontja mellett, a szakma azt bizonygatta, hogy a palackok újrahasznosítása szervezett keretek között folyik és a zöldeknek semmi okuk az aggodalomra az esetlegesen felhalmozódó feleslegessé vált palackok miatt.
Az új törvény meghatározta a gyártóknak, hogy évente mekkora százalékban kell – saját forgalmi adataik alapján – újratölthető csomagolóeszközökbe tölteniük termékeiket. Az EB ezt technikai módosításnak minősítette a törvényben és éppen emiatt várta volna el, hogy a környezetvédelmi szaktárca megküldje az uniónak a jogszabálytervezetet egyeztetésre.
Ebben az évben az ásványvízgyártók újratöltési kötelezettsége egy százalék, a szénsavasüdítőital-gyártóké pedig 5 százalék. Az újratöltési arányok tehát az idén még kezelhetőek voltak a szakma számára, ám 2010-ig drasztikusan növekedne az arány, ami egyesek szerint elviselhetetlen terhet jelentene. Amennyiben nem teljesítik a társaságok az előírt szintet, úgy kénytelenek befizetni az úgynevezett „U” termékdíjat, amely palackonként 30–40 forintra rúghat.
Alapvetően ez volt a problémája az összes piaci szereplőnek, ugyanis Magyarországon mindössze két gyártónak van újratöltő kapacitása. A versenytársaknak, hogy tartsák a lépést és eleget tegyenek a szaktárca elvárásainak, egyenként több száz milliós, esetenként akár milliárdos nagyságrendű beruházást kellene végrehajtaniuk.
Ha ezt nem tennék meg, úgy versenyképtelenné válna termékük, hiszen újratöltő kapacitás nélkül az „U” díjtétel megfizetésével a legtöbb esetben legalább egyharmaddal kellene növelni termékeik palackonkénti árát. Az alacsony árkategória esetében a termék ára csaknem a duplájára növekedne. A szabályozó összességében 7–15 százalékos árnövekedést eredményez 2010-ig bezárólag az ásványvízpiacon. Minderre akkor is sor kerülne, ha a gyártók újratöltő kapacitásba fektetnének. Ez összességében azonban nem okoz nemzetgazdasági problémát, hiszen a megnövekedett terhek a gyártókat és a fogyasztókat érintik.
A jogászok szerint viszont a január elsejével életbe lépett módosítás alkalmas arra, hogy megakadályozza az áru szabad áramlását, ami ellentétes az uniós alapelvekkel. Ugyanis például az újratöltést szabályozó paragrafus hátrányba hozza az unió más országaiból szállító termelőket, amelyek például csak eldobható csomagolásban képesek felvenni a versenyt a belföldi termékekkel. A jogászok szerint a szabályozó indokolatlanul részesíti előnyben a műanyag palackok újbóli használatát az újrahasznosítással szemben. Ez ugyancsak sérti az áru szabad áramlását. (Az eldobható palackok jelentős részét Magyarországról is Délkelet-Ázsiába exportálják, ahol szabályozott keretek között újrahasznosítják a csomagolóanyagot, többek között speciális szálhúzási technikával műszálat készítenek belőle, amelyet a konfekcióipar használ előszeretettel.) Az érintett cégek érdekvédelmi szervezetei a jogszabály tartalmi hibáira hivatkozva az Alkotmánybírósághoz fordultak. A jelek szerint az első brüsszeli csatát megnyerték, jóllehet az EB-nek egyelőre csak a jogalkotási technikával van problémája. A nemzetközi jogászok szerint azonban ha notifikációra kerülne sor, a törvény tartalmi problémák miatt megbukna, vagyis fennakadna a brüsszeli rostán.
Információnk szerint a környezetvédelmi szaktárca egyelőre a notifikációs kötelezettséget vitatja, annak ellenére is, hogy az igazságügyi minisztérium berkein belül több szakértő szerint is egyeztetni kellett volna a tervezetet az EB-vel.
