A vállalkozások adminisztratív terhei nem nőnek jelentősen, így ez egyelőre nem befolyásolja érdemben az adómorált, legfeljebb a havi munkáltatói adatszolgáltatás beindulása hozhatna ilyen eredményt, ám azt a cégek nagy részére vonatkozóan 2007 elejére halasztották – véli Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke. A járulékfizetési hajlandóságot viszont valószínűleg negatívan befolyásolja majd a 4 százalékos egyéni egészségbiztosítási járulék kiterjesztése az osztalék jellegű jövedelmekre, amelyeket Zara szerint sok esetben inkább eltitkolnak majd. Szintén a járulékfizetés ügyét érinti a minimálbér egyelőre bizonytalan mértéke. A szakértő úgy véli, hogy nagyon kevesen használják majd ki a társaságiadó-módosítás adta lehetőséget a 10 százalékos, kedvezményes adókulcsra (5 millió forintos nyereségig), aminek feltételeként szabta egyebek közt a kabinet, hogy átlagosan a minimálbér másfélszeresének megfelelő összegen foglalkoztasson az adózó.
A személyi jövedelemadózásban viszont vélhetőleg csak kevesek érdeklődését kelti fel az idén kipróbált adam, vagyis az adóhatósági adómegállapítás, a szakértő szerint ezt 2006-ban is kevesen választják majd.
Tavaly közel 290 ezer ellenőrzést végzett az adóhatóság, amelynek során 100 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg, ebből még 2004-ben több mint 75 milliárd forint emelkedett jogerőre – derül ki az APEH évkönyvéből. A részben preventív célú operatív ellenőrzések tapasztalata szerint csaknem minden negyedik adózó sértett jogszabályt, ami többek között a számlaírás elmulasztását, ismeretlen eredetű áru kínálását jelentette. Az egy éven belül visszatérő vizsgálatok azt mutatták, hogy leginkább a boltbezárásnak, illetve a tevékenység felfüggesztésének van pozitív hozadéka.
