A második nemzeti fejlesztési terv keretében (NFT) mindegyik régió önálló operatív programot indít – mondta tegnap Sarudi Csaba, az Országos Területfejlesztési Hivatal (OTH) vezetője. Erre azért van szükség, mert egyes feladatokat hatékonyabb helyben megvalósítani, mint egy központi hatóságon keresztül. A programok a gazdasági versenyképesség javítására, az innováció térbeli terjedésére, a regionális gazdasági hálózatok turisztikai fejlesztésére, térségi, települési infrastruktúra-fejlesztésre, valamint a kistérségi léptékben szervezett humán szolgáltatásokra koncentrálnak. Emellett egy központi, területfejlesztéssel foglalkozó operatív program is létrejön, ez az országos jelentőségű, kiemelt térségek – például a Balaton, a Tisza környéke és a Duna-völgy – fejlesztését tartalmazza. Külön programok rögzítik a határon átnyúló együttműködés kialakítását is.
A MOSZ 78 200 forintos minimálbért akar
A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöksége egységes 78 200 forint bruttó minimálbért javasol, szemben a kormány végzettségtől függő, 63 000-tól 77 000 forintig terjedő háromlépcsős tervezetével – írta az Index az MTI-re hivatkozva. A szervezet követeli a kormánytól az Európai Szociális Charta 4. cikkelyének ratifikálását, hogy a magyar munkavállalók számára is biztosított legyen a tisztes bérhez való jog, aminek nettó értéke nem kevesebb, mint a nettó átlagkereset 60 százaléka.
