BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Három bombariadó Budapesten

Bevásárlóközpontokat ürítettek ki és fokozott volt a rendőri jelenlét tegnap a budapesti metrókban, pályaudvarokon és a repülőtéren. A kormány szerint nem nőtt a terrorfenyegetettség kockázata.

A londoni robbantások után csütörtökön Budapest három bevásárlóközpontját fenyegették meg robbantással. A Mammutot és az Árkádot kiürítették, a Westendet pedig üzletenként átvizsgálták. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint semmiféle jel nem utalt arra, hogy összefüggés lett volna a budapesti fenyegetések és a londoni merénylet között. A terrorfenyegetettséggel kapcsolatos kockázat nem nőtt Magyarországon – jelentette be tegnap a kormányfő a Lamperth Mónika belügyminiszterrel, Bene László országos rendőrfőkapitánnyal és Tóth András polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkárral való egyeztetése után.
A rendőrök számára fokozott szolgálatellátást rendelt el a főkapitány; a brit nagykövetség, a pályaudvarok, a metrók és a repülőtér környékén fokozott volt a rendőri jelenlét. Budapest három metróvonalán negyven rendőr figyelte a gyanús csomagokat és száz biztonsági őr állt készenlétben. Hasonló készenlétet rendeltek el a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a mentők számára is. Az intézkedések csak Budapestet érintették, az ország többi nagyvárosában semmiféle fokozott biztonsági intézkedés nem volt.
A Londonba tartó Malév-járatok az eredeti terveknek megfelelően indulnak, ugyanakkor a brit fővárosba legkésőbb vasárnapig indulni szándékozó utasok jegyeiket átírathatják más időpontra. A repülőjegyek árait nem térítik vissza és más európai célállomások jegyeit nem lehet módosítani. A legtöbb ügyfél afelől érdeklődik, van-e változás a menetrendben – tudta meg a NAPI Gazdaság Németh Krisztinától, a Malév kommunikációs igazgatójától. Az index.hu információi szerint ugyancsak jobbára a járatok felől érdeklődtek a WizzAir, az Easyjet és a SkyEurope légitársaságoknál. A British Airways közleményben tudatta, hogy azok az utasok, akik a terrorcselekmények miatt késték le járatukat, későbbi járatokra foglalhatnak jegyet, ugyanarra vagy másik úti célra.

Rozgonyi György
Rozgonyi György
Nagy Nándor László
Nagy Nándor László
Bodolóczki Linda
Bodolóczki Linda

Ez is érdekelhet