További intézkedéseket tesz a kormány, hogy az államháztartás deficitjét az év végéig a tervezett hiány körül tartsák – jelentette ki Dávid Ibolya felvetésére válaszolva Veres János, pénzügyminiszter a parlamentben. Az MDF elnöke konszolidációs gazdaságpolitikára szólított fel a fizetési mérleg és a költségvetés hiánya miatt. A pénzügyminiszter elmondta: az intézkedések júniusi szavazásán számít az ellenzéki szavazatokra is.
Veres szerint ugyanakkor a gazdaság helyzete kedvező, a GDP az uniós átlag felett 2 százalékponttal nő, az átlagos adóterhelés megint 19 százalékra csökken, a tőzsde virágzása mellett a vállalkozások is eredményt mutatnak ki. A 100 lépés programjának korábbi intézkedései közül a felszolgálási díj ügyében a miniszter szerint sikerült megállapodni az érintett szakmai szervezetekkel. Így megvalósulhat a borravaló kifehérítésével párhuzamosan kedvezményes adó- és járulékelszámolási lehetőséget biztosító lépés.
Veres azt is közölte, hogy a kormány kitart eredeti álláspontja mellett, azaz terveik szerint kiterjesztik az egészségügyi járulékot számos külön adózó jövedelemre. A pénzügyminiszter szerint ez mindössze néhány 10 ezer embert érint, akiknek idáig lehetősége volt különböző jövedelmeik megosztásával elkerülni a járulékfizetést. A kisebbik kormánypárt SZDSZ ugyanakkor az ellenzéki Fideszhez hasonlóan elveti a javaslatot, így annak parlamenti elfogadása kétséges.
