BUX 138791.61 -0,71 %
OTP 45590 -0,48 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem kell a PM-nek az értékalapú gépjárműadó?

2005. április 26. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végig kell gondolni az önkormányzati normatíváknak a gazdálkodást jelenleg gúzsba kötő rendszerét – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) tegnapi közgyűlésén. A kormányfő a tanácskozáson heteken belül az asztalára kerülő javaslatokat kért az önkormányzati szakemberektől egy olyan finanszírozási rendszer kialakításához, amelyben kevesebb az állami előírás és pántlikázott pénz, ugyanakkor kevesebb a központi pályázati forrás is. A miniszterelnöki szándék alapján úgy tűnik, mégis csak lehetnek megvalósuló elemei az adóreform-bizottság által letett koncepciónak (hiszen a grémiumban többek között a TÖOSZ is képviseltette magát, és valószínűtlen, hogy a szakértők véleménye változott volna az elmúlt hetekben). Gyurcsány Ferenc az egyik részterületről szólva úgy vélekedett, hogy „oktalanság” ágazati előirányzatokra szabdalni a normatív finanszírozást, aminek mindössze az az eredménye, hogy a helyhatóságok pénzügyi vezetői kerülő utakon használják fel azokat saját céljaikra. Lapunk értesülése szerint egy ilyen, összevont normatívákat tartalmazó rendszerről volt szó az adóreform-bizottságban is: a koncepció értelmében öt átfogó – tehát nem konkrét feladatokhoz kötött – normatíva jönne létre. Külön keret lenne az általános igazgatási feladatokra, a településüzemeltetésre, a szociális ellátásokra, az alap- és középfokú oktatásra. Egy ötödik normatíva a kiegyenlítést szolgálná, ezt az egyösszegű támogatást egy komplex, a gazdasági fejlettséget és fiskális kapacitást tükröző mutató alapján lehetne kiszámolni.
Gyurcsány Ferenc szerint az önkormányzati források „minden tekintetben átalakításra” érett szabályozása során javítani kell a helyhatóságok önfinanszírozó képességét. A helyi bevételek emelésére az adóreform-bizottság a helyben maradó szja jelenlegi 10 százalékáról 100 százalékra növelését javasolta, legalábbis a 18 százalékos alsó kulcs esetében. Emellett a szakértők szerint az iparűzési adót kiváltva jelenhetne meg az értékalapú vállalkozói építmény- és telekadó, illetve kisebb mértékben az értékalapú gépjárműadó. Ha tehát a pénzügyi kormányzat egyszerre akarja megszüntetni a vállalkozások által sokat bírált árbevétel-alapú iparűzési adót és növelni a helyi adóbevételeket, erre a két utóbbi adófajtára is szüksége lehet. Ugyanakkor értesüléseink szerint az egyeztetések során a PM szakértői érdemben nem voltak hajlandóak tárgyalni több más adófajta mellett az értékalapú gépjárműadó bevezetéséről sem.

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet