BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A kormány előre számolt a nyugdíjkorrekcióval

2005. március 28. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az euró bevezetésének feltételeit ugyan biztosabban teljesíti a magyar gazdaság – akár 2007-re is – a stabilitási paktum módosításával előállt új helyzetben, rövid távon azonban nem ad nagyobb mozgásteret a költségvetés végrehajtásához, illetve tervezéséhez a nyugdíjreform fiskális hatásának beszámíthatósága – mondta el Draskovics Tibor pénzügyminiszter egy háttérbeszélgetésen. Nem lesz tehát választási költségvetés 2006-ban – tette hozzá a miniszter.
A 2005-ös és a 2006-os költségvetési irányszámokat ugyanis eleve a magánnyugdíj-pénztári befizetésekkel korrigált adatokkal határozta meg a kormány, mivel az Eurostat 2007-ig a magyar kormány által kérelmezett, korrigált módon fogadja el, illetve számítja ki az államháztartási hiányszámot a nyugdíjreformot végrehajtott országok esetében. Arra a kérdésre, hogy 2007–2009-ben mire fordítható majd a nyugdíjreform-korrekcióval „nyert” összeg, korainak vélte a válaszadást Draskovics. A pénzügyminiszter szerint ugyanis csak abban az esetben lehet nagyobb mozgástérről beszélni az érintett éveket illetően, ha előtte hitelt érdemlően sikerült betartani a konvergenciaprogramban megjelölt hiánycélokat.
A Brüsszelben elfogadott módosítás szerint 2009-ig degresszíven csökkenő rendszerben korrigálható a nyugdíjreform miatt a költségvetésből kieső összeggel a deficitszám. Az idén a magánnyugdíj-pénztári befizetés 100 százaléka, a következő négy évben annak 20-20 százalékkal csökkentett mértéke lesz levonható a hiányszámból. A fiskális mozgástér megközelítőleg 150 milliárd forinttal tágulhat 2007-ben és 110 milliárd forinttal 2008-ban.
A stabilitási és növekedési paktum módosításával kapcsolatban Draskovics kiemelte, hogy az olyan „könnyítések”, mint a kutatás-fejlesztési támogatások vagy az állami beruházások korrekciós tételként való figyelembevétele nem lazítja fel az euróövezethez való tartozás feltételrendszerét. E tételek abban az esetben vehetők ugyanis figyelembe – a túlzottdeficit-eljárás elkerülése érdekében –, ha az adott ország a középtávú deficitcéltól kismértékben és ideiglenesen tér el. A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a k+f-tételek a francia, a beruházások a brit, az európai egyesítés költségei pedig a német érdekek elismeréseképpen kerültek bele a módosításba.

Böröcz Petra
Böröcz Petra

Ez is érdekelhet