A Déli pályaudvar lesz az első, amelyet a nagy csomópontok közül felújít a MÁV Rt. és a rekonstrukcióhoz kapcsolódóan ingatlanfejlesztésre is sor kerül – jelentette ki kedden Mándoki Zoltán, a cég társ-vezérigazgatója. Mándoki a társaság terveiről az önkormányzati bizottság meghallgatásán beszélt, ahol azt is elmondta, hogy két éven belül megkezdődhet a Déli átépítése. A szakértők véleménye alapján a budai pályaudvar megmarad jelenlegi, úgynevezett fejállomási szerepkörében, de új formájában a vágányok fedettek lesznek. A 10 milliárdos nagyságrendű projektben a vállalkozói tőke szerepvállalására is számít a vasúttársaság vezetése.
Minden ellenkező híreszteléssel szemben az idén egyetlen vonal sem szűnik meg, néhány járattal ugyanakkor kihasználtsági szempontok miatt kevesebb közlekedik majd – mondta Mándoki. A társaság 2006-ig semmilyen eszközét nem adja át magántársaságoknak vagy önkormányzatoknak. A cég végleges státusáról ugyanakkor a már a gazdasági tárcán belüli egyeztetésnél tartó vasúti törvény rendelkezhet majd.
A tavaly év végi 46,4 ezer fős személyi állomány az idén 5 ezer fővel csökkenhet. Ez döntően a dolgozók gazdasági társaságokba történő kiszervezésével megy végbe, de mintegy 1500 fős elbocsátásra is sor kerül.
A vezérigazgató szerint a csak a személyszállításnál 150 milliárd forintos költségvetésű államvasutak mindössze 32-33 milliárd forint jegybevétellel számolhat. Ehhez jön hozzá a 22 milliárd forintos fogyasztói árkiegészítés és a 41 milliárd forintos állami támogatás. Az így fennmaradó hiány csökkentésére hatékonyságjavító programot vezetett be a társaság, melynek keretében tavaly 22 milliárd forint működési költséget tudtak lefaragni. Idén ezt újabb 8-9 milliárd forintos költségcsökkentés követheti.
