BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még két évig marad a mostani áfarendszer

2005. március 16. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyakorlatilag egyetlen adónem ügyében sem született tegnap döntés az adóreformot előkészítő bizottság ülésén – tudta meg a NAPI Gazdaság. A helyi adók területén két koncepció fiskális vonzatait ismerhette meg a bizottság, ezek között az iparűzési adó megszüntetésének ütemében, valamint az ebből származó bevételeket esetleg pótló adómérték emelésének ütemében van eltérés. A javaslatok szerint a munkáltatói egészségügyi hozzájárulás 2,5 százalékkal emelkedne, legkésőbb 2008-ban, ezzel párhuzamosan megszűnne az iparűzési adó. Az önkormányzati bevételeket pedig a vállalkozói ingatlanokat terhelő érték-, vagy területalapú adó bevezetésével, a gépjárműadó emelésével, illetve helyi vállalkozói nyereségadó kirovásával pótolhatnák. Emellett pluszbevételeket hozhatna egyes önkormányzatoknak az szja-forrásmegosztás átalakítása is. Értesüléseink szerint az elkészült hatástanulmányok nem bizonyultak megbízhatónak az szja-forrásmegosztás átalakítása terén, az önkormányzati szinten történő kalkuláció pedig csak a következő ülésre várható.
Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adópartnere úgy véli, a vállalkozói ingatlanok építményadójának bevezetése nem lenne szerencsés, hiszen visszahozná a jelenlegi iparűzési adó egyik komoly negatívumát, vagyis nem lenne szektorsemleges.
A múlt héten elkészült hatástanulmányok szerint az áfarendszer egykulcsossá tétele nem okozna kiesést a költségvetési bevételekben, az adónem reformjára mégsem kerül sor az idén, de jövőre sem. Egy, a mostani 5, vagy 15 százalékosnál jóval magasabb 21 százalékos kulcs bevezetése ugyanis komoly szociális problémákat vetne fel. Az egykulcsos rendszer bevezetése így legkorábban 2008-tól képzelhető el, a folyamat társadalmi előkészítését követően.
A reformbizottságnak következő, március 30-ai ülésén kell végleges álláspontját kialakítania. Az ekkor elfogadott javaslatok mellett külön vélemény formájában fejthetik ki álláspontjukat a szakértők.

Böröcz Petra
Böröcz Petra

Ez is érdekelhet