Hét területet kezel kiemelten a kormány a Nemzeti Fejlesztési Tervben, amelyek előtérbe helyezésével 2013-ra 10 hellyel szeretné javítani Magyarország pozícióját a nemzetek versenyképességi sorrendjében – jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc politikai évindító beszédében az Országgyűlésben. A miniszterelnök e területek között az informatikát és a távközlést, a biotechnológiát és az egészségipart, az üzleti szolgáltató- és logisztikai központokat, a járműipart, a turizmust, valamint a környezetipart és a szórakoztatóipart említette. Gyurcsány a távolabbi tervek között megemlítette az 5-ös metró építésének megkezdését, valamint azt, hogy „a következő évtized végére” a vidéki nagyvárosokat Budapesttel összekötő gyorsvasút-hálózatban a Pécs és Budapest közötti menetidő másfél órára rövidülhet. Visszatérve a rövid távú tervekre Gyurcsány bejelentette, hogy a hetekben kerülhet a kormány elé az Universitas program, mely mintegy 170 milliárd forint új forrást juttat a felsőoktatásba. A Fidesz részéről Áder János frakcióvezető hiányolta a mezőgazdaság problémáinak említését, valamint megemlítette, hogy a fiatalok körében jelentősen nőtt a munkanélküliség. A Fidesz saját adómódosítási csomagot is benyújt – közölte Áder.
Miközben a kormányfő újabb és újabb tervekkel áll a közvélemény elé, a „régebbi” prioritások közül lassulni látszik a monetáris tanács (MT) bővítésének ügye. A NAPI Gazdaság értesülései szerint a múlt heti meghallgatások óta semmilyen értesítést nem kaptak a leendő MT-tagok. Nincs hírük így arról sem, mikorra várható a kinevezésük (erre Mádl Ferenc köztársasági elnöknek elvileg 30 napja van), illetve az eskütétel. Valószínűtlennek tűnik tehát, hogy a következő kamatokról is döntő MT-ülésen már az új tagok is részt vegyenek. Lapunk úgy tudja: a felkérések óta a miniszterelnök nem kezdeményezett megbeszélést a leendő tagokkal és Járai Zsigmond jegybankelnök sem invitálta hivatalos megbeszélésre a jelölteket.
