Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az egészségügyi tárca 2003 tavaszán foglalkozott először – és egyben utoljára – az életmentő készülékek közterekre való kihelyezésének lehetőségével. Rácz Jenő egészségügyi miniszter akkor még helyettes államtitkárként nyilatkozott arról, hogy évente 25 ezer ember hal meg Magyarországon hirtelen szívhalál következtében, arányában háromszor több, mint Nyugat-Európában. „Minden beavatkozás nélkül eltelt perc tíz százalékkal rontja a túlélési esélyt, így tíz perc után az életben maradás esélye minimális… a mentőknek 15 percen belül kell a helyszínre érniük, és ez is csak 70 százalékban teljesül, ezért semmi esély nincs arra, hogy az első beavatkozást a mentők végezzék el.” – mondta két éve Rácz a magyarorszag.hu-n még ma is elérhető cikk szerint.
A számok alapján a közterületeken lévő defibrillárorok nélkül nem lehet segíteni ezeken az embereken – a hirtelen szívhalál túlélési esélye csupán 2-3 százalék. Amerikai tapasztalatok szerint (itt már hosszú idő óta jól működik ez a rendszer) a korai defibrilláltak 59 százaléka, a három percen belül defibrilláltak 74 százaléka hagyta el élve a kórházat.
A magyarországi kezdeményezés folytatásának semmi nyoma. Az egészségügyi tárcánál Rácz miniszterré való kinevezésével nincs felelőse az ügynek, így a minisztériumban az Országos Mentőszolgálathoz irányították lapunkat. A mentősök nem válaszoltak a kérdésekre. Úgy néz ki tehát, hogy központilag nem foglalkoznak már a kérdéssel.
Az ügyben azért mégis történt előrelépés: tavaly tavasszal a Procter&Gamble és a Coop segítségével 40 darab félautomata defibrillátort kapott az Országos Mentőszolgálat, a Mávtransped Kft. a Nyugati Pályaudvaron üzemelt be egyet, a Magyar Olimpiai Bizottság Fehér Miklós halála után kapott egy készüléket egyik támogatójától, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány pedig a Malévnak és a XI. kerületnek is ajándékozott készülékeket.
A Szívalapítvány a kiemelt fontosságú – nagy forgalmú – közterületekre térítésmentesen, nagyrészt háziorvosoknak pedig kedvezményes áron is adományoz ilyen gépeket. Nagy András, a Bács-Kiskun megyei kórház főorvosa, egyben a Szívalapítvány elnöke lapunknak elmondta, hogy máig országszerte több száz készüléket helyeztek ki. Az alapítvány egyes projektjei ugyan kapnak valamennyi állami támogatást, de általában leginkább saját forrásból, vagyis a beérkező adományokból gazdálkodik. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelten támogatta például azt a projektet, amelynek során a megyében ötven darab készüléket helyeztek el olyan kis falvakban, amelyek az illetékes háziorvosi rendelőtől messze estek.
Azok a műszerek, amelyek önállóan működőképesek, 300–400 ezer forintba kerülnek – mondta Nagy. A készülék előkelő helyet foglal el abban a rangsorban, amely az adott költségű orvosi műszereket osztályozza életmentési hatékonyság szerint. A készülék nagyon biztonságos, egy átlagos, gyakorlott szakorvosnál biztosabban tudja megmenteni a hirtelen szívhalálos betegeket – mondta a főorvos. Egy készülék akkor hatékony, ha öt év alatt legalább egy életet ment meg. A Malévnak ajándékozott 17 készülékekkel most már a légitársaság minden száz főnél nagyobb utasterű gépén van defibrillátor – 2004 ősze előtt csak az interkontinentális gépeken volt. Mióta a légitársaság rendelkezik ezekkel, négy alkalommal került sor használatukra, és mind a négy utas élve hagyta el a járatokat.
Az egészségügyi tárca Budapesten ezer készülék beüzemelését helyezte kilátásba két éve. Ennek a költsége 300–400 millió forint, plusz a betanítás költsége. Tavaly tavasszal a lapok a projekt „késéséről” írtak, mostanra még ennyi hír sincs.
