BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Drasztikusan visszaestek az áfa-visszautalások

A decemberi államháztartási adatok között az áfa-visszautalások drasztikus visszaesése keltett feltűnést. A PM szerint idén januárban összejön a 2005-re tervezett deficit 25 százaléka.

2005. január 17. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az áfa-visszautalások összege 2004 decemberében 44,4 milliárd forint volt, ez pedig megfelel a PM előrejelzésének – közölte Várfalvi István helyettes államtitkár. Ugyanakkor 2003-ban, az év utolsó hónapjában ugyanez az adat még 137,7 milliárd forint volt. A PM az elmúlt hónapokban az uniós csatlakozás miatt megváltozott elszámolási renddel magyarázta a nominális visszautalások csökkenését az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ezzel az érveléssel megtámogatva hozta nyilvánosságra a PM a szeptemberi és októberi adatot, amikor is 20, majd 31 százalékos csökkenés mutatkozott az egy évvel korábbihoz képest, utóbbi esetben ez 68,2 milliárd forint visszautalását jelentette. Novemberben még ennél is drasztikusabb lett a visszaesés, ekkor már csak 14,2 milliárd forintot utalt vissza az állam ezen a jogcímen. Mindezeket figyelembe véve az áfa-visszatérítések éves lefutása nagyon egyenetlen képet mutat.
Éves szinten 2003-ban 1129,9 milliárd forintot utalt vissza az állam, ehhez képest a 2004-es 1167,1 milliárd forint megfelel az áfabevételek nominális növekményének. Különösen figyelemreméltó ez azért, mert egy évvel korábban nem volt hasonló mértékű év végi visszaesés. Az áfa-visszautalások drasztikus csökkenése a piaci elemzők körében is feltűnést keltett. A már említett kiugró decemberi adat mellett a többi 2003 utolsó negyedéves adat sem magyarázza az idei folyamatokat: a 10. hónapban 98,7, míg a 11.-ben 78,9 milliárd volt a visszautalás.
A PM az erőteljesebb visszautalás-ellenőrzésre azután utasította az APEH-et, hogy az uniós adószámmal rendelkező adóalanyok bevallási adatait összehasonlította a tagállami adóhatóságok által a VIES rendszeren keresztül szolgáltatott negyedéves adatokkal. Mivel a vizsgálat azt mutatta, hogy számos esetben jelentős eltérés volt tapasztalható a két forrásból származó adatok között, Draskovics Tibor pénzügyminiszter szigorúbb fellépésre kérte az adóhivatalt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP vasárnapi tanácskozásán arra kérte a pénzügyminisztert, hogy gyorsítsa fel az áfa-visszatérítési kérelmek ellenőrzését és kifizetését. A késedelmes visszautalások ügyében egy képviselői feljelentés nyomán ügyészségi vizsgálat is indult Draskovics Tibor ellen.

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet