BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Utolsó esély kormányzati kommunikációs megrendelésre

2005. január 16. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Érdemes figyelnie a hetekben közbeszerzési értesítőt a médiavásárló és kreatív ügynökségeknek, a kormány ugyanis monstre közbeszerzésre készül, amelyet már nem követ újabb a 2006 tavaszán esedékes választásokig – értesült a NAPI Gazdaság. A központi kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatokra idén mintegy másfél milliárd forint jut, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kezel. Emellett a tárcák saját keretükből maguk is írhatnak még ki pályázatokat és az uniós pályázatokkal kapcsolatos lakossági támogatást is máshonnan finanszírozza a kabinet.
A korábbi évekhez képest az e célra jutó keret valamelyest vesztett reálértékéből, a szűkülést az állami ünnepek rendezvényeire fordított összeg egy részének átcsoportosításával akadályozták meg – tudtuk meg kormány közeli forrásból. A friss kiírások szerint a szerződések mintegy másfél évre szólnak majd, 2006. június 30-ával járnak le, a határidő megválasztásánál minden bizonnyal szempont volt az országgyűlési választások várhatóan jövő tavaszi időpontja.
A pályázatok egyik újdonságát az jelenti, hogy a médiavásárlást és a kreatív tevékenységet egymástól elválasztva rendeli meg a kormány, így a kreatív feladatok ellátására már nem csak a legnagyobb, saját médiavásárló partnerrel rendelkező cégek lesznek képesek jelentkezni.
A közvélemény-kutatásnál öt elkülönített területre lehet pályázni: kvalitatív, fókuszcsoportos vizsgálatokra, kérdőívezésre, telefonos felmérésekre, ugyanahhoz a csoporthoz visszatérő, úgynevezett tracking vizsgálatra és a nagymintás felmérésekre. Egy másik, nagyobb tételt jelentenek a nyomdai megrendelések, míg a médiavásárlásra szánt összeg akár a teljes keret felét is megközelítheti. Ezekben a hetekben is zajlik a kormány Fészekrakó programját népszerűsítő kommunikációs offenzíva, melyet ugyanakkor még korábbi közbeszerzések alapján támogat a MeH. Lapunk értesülései szerint a téma lefutásával a kormány által felvállalt egyik újabb nagy horderejű ügy a fogyasztóvédelem lehet.

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet