BUX 140098.89 0,73 %
OTP 45900 0,83 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Magyarország még vonzó

2004. november 4. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tavalyi és az idei első féléves tapasztalatok alapján a működőtőke-beáramlás erőre kapására számít Gaál Gyula, a gazdasági tárca politikai államtitkára. A politikus egy felmérésre hivatkozva kifejtette, hogy idén az első félévben a legnagyobb növekedést az elindított projektek számában a kelet-közép-európai régióban mérték a kontinensen – Magyarország az elindított projektek alapján Európában a harmadik, a régióban az első helyen áll. Az persze egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora értékű projektekről van szó – kommentálta a jelentésben foglaltakat Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A szakértő szerint a nemzetközi élénkülés kétségkívül kedvez a működőtőke-beáramlásnak, ám a folyó fizetési mérlegben ennek egyelőre nem látszanak a nyomai. Mindezzel együtt a magyar gazdaság továbbra is kedvelt befektetési terep, a fejlődő infrastruktúra, a szakképzettség és a bérek még mindig nagy vonzerőt jelentenek. Regionális verseny persze van, de még bőven vannak tartalékok. A kulcskérdés a bérekre rakódó terhek nagysága, ezek csökkentésével szignifikánsan lehetne javítani a tőkevonzó képességen – ezt fontosabbnak tartják, mint a nyereségadó mérséklését.

A magyarországi működőtőke-beáramlásra alapvetően jellemző, hogy a korábban egyeduralkodó multik mellett egyre nagyobb szerepet játszanak a kis- és közepes társaságok. A multik jellemzően a megtermelt nyereségüket forgatják vissza a bővítésekbe.

A Kopint-Datorg várakozásai szerint ebben az évben 3,8 milliárd euró érkezik az országba, jövőre pedig 4,2 milliárdot várnak a kutatók. Suppan szerint idén e várakozásnak legfeljebb 80 százalékára lehet számítani. Emellett az sem mindegy, hogy miként alakul a szaldó, a jegybank adatai szerint ugyanis tavaly a tőkemozgások eredője mínusz 986,7 millió euró volt. Az elmúlt tizenöt évben a kumulált működőtőke-beáramlás 45 milliárd eurót tett ki, a legnagyobb befektető Németország az összes befektetés több mint 30 százalékával, majd Hollandia, Ausztria, az Egyesült Államok és Franciaország következik. Az ágazati megoszlás szerint az első helyen a járműgyártás áll.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet