A Magyar Nemzeti Banknak még van mozgástere, hogy tovább csökkentse az irányadó kamatot a múlt heti fél százalékpontos vágást követően, ha mérsékelt marad az infláció - mondta pénteken Frankfurtban újságíróknak Járai Zsigmond jegybankelnök az Európai Központi Bank (EIB) tanácskozásán újságíróknak. Az idei évre tervezett költségvetési hiány szerinte nyilvánvalóan optimista. A kormány 5,0-5,3 százalékos prognózisával szemben az elnök szerint 5,8 százalék reálisabb. Hamecz István, a jegybank ügyvezető igazgatója szerint az MNB a novemberben várható negyedéves inflációs jelentésben valószínűleg emeli korábbi 5,4 százalékos előrejelzését az államháztartás idei GDP-arányos hiányára. Jövőre megvalósíthatatlan a 4,6-4,7 százalékos deficit, az ötszázalékos vagy ennél nagyobb hiány reálisabb - jelentette ki Járai. Az infláció azonban kedvezően alakul, így megvan az esély arra, hogy idén hat, jövőre 4 százalék lesz az áremelkedés, ebben az esetben lenne tere a kamat további mérséklésének.
Járai Frankfurtban ismét bírálta a jegybanktörvény tervezett módosítását, amely lehetővé tenné, hogy a miniszterelnök a bank monetáris tanácsának 11 tagjából ötöt jelöljön. Szerinte ez a módosítás elbizonytalanítaná a piacokat. A jegybanktörvény módosításáról szóló politikai vita nem befolyásolja a bank monetáris tanácsának kamatdöntéseit - jelentette ki Varsóban Hamecz István. Draskovics Tibor pénzügyminiszter ugyanakkor úgy vélte: a tervezett módosítás nincs ellentétben semmilyen hazai szabályozással. Tudomása szerint a javaslat az uniós szabályokksl sem ellentétes, inkább közelíti a magyar rendszert az európaiakhoz.
