A jövő évi költségvetés gazdaságpolitikai alapvetéséből nem olvasható ki a fogyasztás korlátozására építő stabilizációs politika folytatása – derül ki a Pénzügykutató Rt. legújabb konjunktúrajelentéséből. A mérsékelten optimista prognózis szerint 2005-ben valamelyest erősödhet a növekedés dinamikája, és – döntően a kedvező külpiaci helyzetnek köszönhetően – javulhatnak az egyensúlyi mutatók is.
Az euróövezethez csatlakozás konvergenciaprogramjában foglaltakat azonban 2005-ben annak ellenére sem tudja teljesíteni az ország, hogy az ideinél közelebb kerül a maastrichti kritériumok mértékeihez. A 2005-ös prognózis kialakításánál abból indultak ki a kutatók, hogy nagy valószínűséggel javulnak a magyar gazdaság számára a külső körülmények mind a kereslet-, mind az ár-, mind pedig az árfolyam-alakulás tekintetében.
Idén a világgazdaság konjunktúrájának élénkülése kedvezőbb növekedési feltételeket teremtett a magyar gazdaság számára is. Ezt azonban – a kutatók szerint – a gazdaság nem tudta olyan mértékben kihasználni, mint a most csatlakozó országok többsége. Ennek oka, hogy a 2001–2002-ben megcsúszott gazdasági pályának a kiigazítása – a tavalyi nem túl sikeres korrekció után – 2004-re tevődött át.
