Az idei naptári évre eső innovációs járulékbevétel (ez az első három negyedévre vonatkozik) valószínűleg meghaladja a 10,8 milliárd forintos előirányzatot – mondta Siegler András, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal nemzetközi és stratégiai elnök-helyettese. E várakozásokat jelentősen megtámogatja, hogy június 30-áig a tervezett szint fölötti összeget, több mint 9 milliárd forintot fizettek be a vállalkozások az Innovációs Alapba.
A 2004-ben befolyó összeget 12-13 milliárd forintra becsüli Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke. A szakember szerint a tervezettnél nagyobb befizetésből arra lehet következtetni, hogy a cégek egyelőre a járulékfizetést részesítik előnyben a kutatás-fejlesztési ráfordításaik jelentős növelésével szemben. Noha a kutatási ráfordítások idei volumenéről még nincs információ, az innovációs járulék rendszeréből következően mindenképpen a k+f kiadások növekedése következhet. A vállalati saját kutatásokat egyrészt közvetve – a járulékfizetési kötelezettség elkerülése révén –, másrészt közvetlenül – megpályázható támogatások által – ösztönzi a rendszer. Tavaly az országos szinten regisztrált 175 milliárd forintnyi kutatás-fejlesztési ráfordításból mindössze 53 milliárd származott a vállalati szektortól.
