BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ezer forinttal csökkenhet a tételes eho

A szocialisták jövőre csaknem 30 százalékkal mérsékelnék a tételes egészségügyi hozzájárulás összegét, és csaknem háromszorosára emelnék a közmunkaprogramokra szánt ráfordításokat.

2004. július 20. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mintegy ezer forinttal csökkenhet a teljes vállalati körre vonatkozóan a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) összege – mondta lapunknak Kékesi Tibor szocialista képviselő. A hozzájárulás jelenlegi összege foglalkoztatottanként 3450 forint havonta, amit néhány esetben 0 forintra csökkentenének a szocialisták. Erre többek között a 45 év feletti munkanélkülieket, a pályakezdőket, illetve a gyesről visszatérőket alkalmazó cégek lennének jogosultak.
Jelentősen nőhet jövőre a közmunkaprogramokra szánt összeg: a 2004-re szóló költségvetési törvényben erre külön soron 3,2 milliárd forint szerepel, az új szocialista javaslat ugyanakkor 8-9 milliárd forintot irányoz elő. Kékesi szerint kigazdálkodható a támogatás növelése: egyrészt lehet építeni a GDP növekedésére, ami pótlólagos állami bevételeket generál, illetve a takarékosabb államszervezet is új forrásokat szabadíthat fel.
A Fidesz részéről Bernáth Ildikó bírálta a közmunkaprogramokra koncentráló szocialistákat, véleménye szerint a közmunka elsősorban a szakképzetlenek számára jelent ideiglenes megoldást, miközben fontos probléma a pályakezdők munkanélkülisége is. Válaszában Kékesi kifejtette, hogy bizonyos térségekben kizárólag a közmunkák jelentenek megoldást a munkanélküliség visszaszorítására, és emellett visszaterelik a munkaügyi rendszerbe az onnan korábban kikerült személyeket. Bernáth figyelmeztetett az európai szinten is alacsony aktivitásra, és valószínűtlennek tartotta, hogy az ország képes lesz elérni azt az EU-s elvárást, amely 2010-re 70 százalékos foglalkoztatási arányt ír elő a tagállamoknak. A szocialista képviselő szerint a ráta évente 1-2 százalékkal nőhet, és 2007-re elérheti a konvergenciaprogramban is kitűzött 61 százalékot.

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet